Index Vakbarát Hírportál

Saját szurkolóit kizárta volna az Újpest, de az MLSZ nem engedi

2015. február 26., csütörtök 16:36

Az Újpest FC azzal fenyegetőzik, hogy balhézó szurkolói miatt saját maga zárja be a Szusza Ferenc Stadiont, a túlzásba vitt fair playt azonban még megfúrni sem kellett, a versenyszabályzat egyszerűen nem ad ilyesmire teret.

Az Újpest honlapján azt írta, hogy a szezonban már 7,7 millió forintot fizetett be büntetésként, és ha újabb bírságokat kell fizetni, akkor önként három zárt kapus meccset játszik. Ha még így is megbüntetnék őket szurkolóik miatt, akkor az összes hátralévő meccset zárt kapusként játszanák le.

Az elképzelés talán túlzottan is merész volt, de semmi nem lesz belőle. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenyszabályzata szerint az éves biztonságtechnikai és pályahitelesítési jegyzőkönyvben megállapított nézőszámot (hazai és vendégszurkolók külön-külön feltüntetve) a rendező sportszervezet nem korlátozhatja. A szabályzat alapján egyedül hatósági intézkedés, illetve a szövetség fegyelmi határozata nyomán lehet kivételt tenni.

Az újpesti önkorlátozó kísérlet kudarcba fulladt, de a fair play-ről szóló dolgozatukat már csak az ilyen mondatok miatt is érdemes végigolvasni.

Klubunk elismeri, hogy a pozitív és tiszteletre méltó szurkolói jelenlét a stadionban nélkülözhetetlen, a sport szurkoló nélkül nem más, mint egy könyv olvasó nélkül.

 

Rovatok