Az utóbbi 25 év egyik legsikeresebb olasz futballcsapata a csőd szélén áll: az edzőtermet kipakolták, a játékosokat nyár óta nem fizetik, az áramot kikapcsolták a stadionban. Tényleg 200 játékos volt egyszerre a keretben, de miért? A Serie A NB I.-es kudarctörténete.
A Serie A-ban szereplő Parma anyagi helyzete katasztrofális, az áramot és a biztonsági személyzetet se tudja fizetni, úgyhogy a hét végén az Udinese elleni bajnokijukat el kellett halasztani, és nagyon úgy néz ki, hogy a Genoa elleni idegenbeli meccsel is gond lesz, mert már eljutniuk is nehéz lesz idegenbe. A hatóságok a napokban lefoglalták a csődeljárás alatt álló, a bajnokságban tökutolsó klub buszait is, úgyhogy most a játékosok – akiknek nyár óta nem fizettek – azt tervezik, hogy öt-hat autóval mennek, saját költségükön.
A meccsre felkészülni se tudnak rendesen, mert a Parma edzőtermének nagyjából félmillió eurót érő felszerelését is lefoglalták, a játékosok a következő napokban azt próbálják meg kideríteni, hogy mi az, amit egyáltalán még használhatnak.
Hogy juthattak idáig?
Manenti nem tartotta be az ígéretét, a csapat egyre kevésbé hisz neki. Mi szívesen játszottunk volna az Udinese ellen, ha beengednek minket a stadionba. Többször bizonyítottuk már az alázatunkat, például a Roma elleni 0-0-val.
Ezt a csapatkapitány Alessandro Lucarelli nyilatkozta a napokban, miután végső elkeseredésében nekiment a legújabb tulajdonosnak, Giampietro Manentinek. A futballista azt mondta, ha kell, akár a Serie D-ben, az amatőrök között is játszik a klubért. A célzás nem véletlen, most a csőd és a negyedosztályba visszasorolás tűnik a legvalószínűbbnek a Parmának.
A klubnál egymásra mutogatnak az érintettek: játékosok, elnökök, korábbi tulajdonosok, de igazából nehéz lenne egyetlen felelőst találni, annyira abszurd a helyzet.
Lucarelli nyilatkozata rávilágított néhány dologra. Például arra, hogy a futballvilágnak meg a szövetségnek tudnia kellett, hogy valami nem stimmel, amikor adótartozás miatt kizárták őket az EL-indulásból. Meg arra: hogyan történhet meg az, hogy egy olasz első osztályú klubnak egy hónapon belül több tulajdonosa van? De azt is megemlítette, amikor nagyjából
kétszáz játékos
megvételével machináltak a vezetők 2013-ban.
Érdemes a Transfermarkton átfutni, hogy milyen ügyletek mentek mostanában a Parmánál. A nagy terv a 2013/14-es idény előtt az volt, hogy különböző csereügyletekkel, társtulajdonosi jogokkal, kölcsönvételekkel és toborzásokkal egy kb. 200 játékosból álló bázist építenek fel (ebben a bő kétszázas keretben nem voltak benne a Parma saját akadémiájának játékosai).
Annyira kusza és követhetetlen volt a történet, hogy rengetegen panaszkodtak a Parmára, majd az olasz szövetségre, hogy szabályai ezt lehetővé teszik.
A Serie A hétvégi fordulójában minden mérkőzés negyed órával később kezdődik majd, mert a többi csapat játékosa így szeretné kifejezni szolidaritását a parmás játékosok felé. (MTI)
2013 szeptemberében körülbelül száz játékost adtak kölcsönbe (köztük a magyar Ihrig-Farkas Sebestyént is, aki ma már honvédos) alsóbb ligás olasz csapatoknak, ötvenet társtulajdonosi üzletekkel különböző kluboknak, míg az első csapatnál maradt 30-40 fős kerettel dolgoztak.
Mindezt azért találták ki, mert nagyon kellett a pénz, és azt remélték, hogy a futballisták 30-40 százalékát idővel el tudják majd adni, és közben abban is reménykedtek, hogy majd sikerül néhány olyan játékost kinevelni, akiket be lehet építeni az első keretbe.
A szurkolóknak nem újdonság a pénzhiányos helyzet, mert a káosz már a kétezres évek elején elkezdődött, a Parmalat anyacég csődje után. A Parmalat 1992-ben szállt be a Parmába, a tulajdonos Calisto Tanzi pumpálta a klubba a milliókat.
Arra persze senki nem számított, hogy a vállalat idővel több milliárd eurós adósságot halmoz fel. A Parmalat történelmi csődje 2003-ban következett be, a tulajdonos Calisto Tanzit 2008-ban ítélték tíz év börtönre csalásért, majd a cég csődje miatt további tizennyolc évet kapott. Kiderült, a Parmalat 14 milliárd eurónyi hiányt próbált leplezni. A futballklub is veszteséges volt, a 2002/2003-as idényt 74 millió eurós mínuszban zárta, úgyhogy esélytelen volt, hogy megmentsék.
Sokáig kutattak befektető után, új néven újraalapították a klubot, közben meg a kulcsjátékosaikat, köztük Gilardinót is eladták. Annyira kilátástalan volt a helyzet, hogy egy időben újsághirdetésben próbáltak tulajdonost találni, aztán végül elárvereztették az egész klubot. Így került végül Tommaso Ghirardihoz, aki 30 millió eurót adott a Parmáért 2007 elején.
Ám nem sikerült rögtön stabilizálni a csapatot, 2008-ban kiestek, tizennyolc év után először, majd visszajutottak. Közben az edzők egymást érték: 2007 és 2010 között tíz tréner dolgozott a klubnál, köztük Claudio Ranieri és az argentin Hector Cúper, ekkor már rendre a középmezőnyben végeztek, azaz úgy-ahogy helyreálltak.
De csak egy rövid ideig volt nyugalom. A káoszt előrevetítette, hogy a mostani idény elején az Európa Ligában sem engedték őket elindulni, mert nem kapták meg az UEFA-licencet 300 ezer eurós adótartozásuk miatt. Hét év után először szerepelhettek volna ismét nemzetközi kupában, Roberto Donadonival a kispadon mintha megindultak volna fölfelé. Ám a helyzet csak bonyolódott, Ghirardi pedig az EL-es balhé miatt úgy döntött, kiszáll a futballból, úgyhogy csak tovább romlott a helyzet, jött két gyors tulajdonosváltás.
Múlt kedden az ügyészség csődeljárás megindítását kezdeményezte, mert az új elnök, Giampietro Manenti a hétfői határidőig nem teljesítette többmilliós kötelezettségét, nem utalta a játékosok bérét, és nem fizette be az adókat.
A korábbi tulaj, Tommaso Ghirardi viszont úgy gondolja, hogy a szezon közben érkezett tulajdonos, az utódja, a közben már távozott Rezart Taci felelős a helyzetért.
Az albán üzletember állítólag nem vállalta az üzleti garanciákat, melyeket korábban megígért, miután egy eurós vételárért átvette a klubot – egyébként ezt az üzletet is vizsgálta az olasz szövetség, de nem jutott semmire.
A decemberben érkezett Taci alig két hónap után távozott, valószínűleg szembesült azzal, hogy mekkora a krízis, vagy simán tervezhette így is a projektjét. Fizetést ebben az időszakban sem kaptak a futballisták, Antonio Cassano ezért lépett le január végén, azóta is csapat nélkül van. Taci is egyeurós összeg fejében szabadult meg a kilátástalan helyzetbe került klubtól februárban.
A 2014-ben pénzmosással és adócsalással is megvádolt, de soha el nem ítélt bizniszmen korábban a Milanba is beszállt volna, és ő vitte öt éve a Real Madridot Tiranába egy villámtúrára. Róla nyilatkozták azt albán diplomaták, hogy senki nem tudja, honnan származik valójában a pénze, mert tíz éve még senki nem hallott róla, most meg testőrökkel mászkál. Állítólag olajüzletekkel gazdagodott meg.
Mindez csak azért érdekes, mert elég jól mutatja az olasz futballban uralkodó állapotokat, teljesen mindegy, hogy milyen háttérrel érkezik valaki, simán futballklubok közelébe kerülhet, sőt, tulajdonossá válhat.
A magyar klubba 1993-ban szállt be az olasz cég, a költségvetés egy részét ők állták, egy darabig arról is szó volt, hogy a Parma irányítja majd a szakmai munkát Székesfehérváron. De amilyen gyorsan jöttek, úgy mentek is. 1995-ben a Parmalat kiszállt a fehérvári fociból. Különösebben nem volt eredményes ez az időszak, náluk tűnt fel Zoran Kuntić, aki aztán a Fradinál lett máig megbecsült légiós – ez a parmalatos évek legnagyobb sikere.
Taci után jött tehát a mostani tulajdonos, Manenti és szlovén befektetőcsoportja február elején. Állítólag van százmillió eurója, hogy javítson a helyzeten, de már senki nem hisz neki, a futballisták sem véletlenül elégedetlenkednek.
Most úgy néz ki, hogy a Parmának havi négyszázezer euróra lenne szüksége, hogy legalább a stadion üzemeltetését és az utaztatást állni tudja, de a játékosok béréről még nem is esik szó a nyilatkozatokban. A Gazzetta becslése szerint a klub tartozása 200 millió euró lehet, ebben benne vannak a kifizetetlen bérek is.
Pedig a kilencvenes évek egyik legsikeresebb olasz klubja volt a Parma: háromszor is megnyerték az Olasz Kupát, 1992-ben, 1999-ben és 2002-ben. A legjobb bajnoki helyezésük is ebben az periódusban jött össze, az 1996/97-es idényben másodikok lettek, két ponttal maradtak le a bajnok Juventustól.
De a nemzetközi kupákban is jól ment a csapatnak, a Juventus, az Inter és a Milan után a negyedik legeredményesebb olasz volt a Parma. A Parmalatot megalapító Calisto Tanzi-korszak első igazán nagy sikere (a kupagyőzelem mellett) 1993-ban jött: egy KEK-győzelem és európai szuperkupa, melyen a Milant verték 2-1-es összesítéssel. A KEK-döntőben a Royal Antwerpet 3-1-re győzték le, aztán a következő kírásban is elmentek a végéig, de ott az Arsenal 1-0-val a döntőben állította meg őket.
Az újabb nemzetközi siker már az UEFA-kupában jött, 1995-ben, zsinórban a harmadik európai kupadöntőjükben a Juventust gyűrték le 2-1-es összesítéssel. Az UEFA-kupát még egyszer, 1999-ben behúzták, akkor a Marseille-t lépték le 3-0-ra, Crespo és Chiesa is gólt szerzett Moszkvában.
Ezekben az években olyan futballistáik voltak, mint Gianfranco Zola, Dino Baggio, Filippo Inzaghi, Stefano Fiore és Enrico Chiesa, hogy csak a sokszoros olasz válogatottakat említsük, és légiósként szerepelt a klubnál Hernan Crespo, Juan Veron, Matías Almeyda, Hriszto Sztoicskov, Faustino Asprilla és Lilian Thuram is – kevés menőbb klub volt akkoriban a Parmánál. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Crespo és Veron innen ment a Lazióba, ahol pár évvel később az iparmágnás Sergio Cragnotti hasonlót játszott el, mint a Parmalat-tulajdonos, őt is börtönre ítélték.
Amúgy volt olyan Parma-nevelés, aki a nyáron még a világbajnokságot is megjárta: Gianluigi Buffon, az olasz válogatott jelenlegi, és minden idők legjobb olasz kapusa.
A klub tíz pontot szerzett eddig a Serie A-ban ebben az idényben, tizenhárom ponttal maradnak le a bentmaradást érő helytől, vagyis ki lehet mondani, végük van a Serie A-ban. Most már sokkal inkább az a tét, hogy ne valamelyik legalsó ligában kelljen újrakezdeniük, hanem simán a Serie B-ben. Már megtörtént a Fiorentinával és a Napolival is az elmúlt tíz évben, hogy az anyagi csőd miatt osztályokkal sorolták őket lejjebb, a cél ennek az elkerülése.
Lucarelli csapatkapitányt sokan szólaltatták meg a káoszban, ő fogta meg a lényeget: „Egy ilyen történet után, mégis mennyi hitele marad így az olasz futballnak a világ felé?"
A Parma sorsáról márciusban dönthet a bíróság.