Mit látnak a magyar futballból a határtól 25 kilométerre, egy másik, veretesebb futballkultúrában élők? Erre a kérdésre kerestük a választ Dunaszerdahelyen. A nyíltság és őszinteség az első perctől szembetűnő volt, ami itthon hiánycikk.
Könnyen megállapítható, a szlovák futballban működik valami, ami a magyarban régóta nem.
Dunaszerdahelyen a helyi klub sportigazgatója, Németh Krisztián fogadott elsőként bennünket. Vele próbáltuk kideríteni, mi a baj nálunk.
Németh játszott Magyarországon, Tatabányán, Sisa Tibor volt az edzője. Azt mondja, sokat tanult tőle, a pedagógiáját külön kiemelte. Sisa jelenleg a másodosztályú Gyirmót edzője, az U19-es válogatottal ő ért el legutóbb sikert Európa-bajnokságon (2009), egy másik Németh Krisztiánnal, Komannal elődöntős volt.
A dunaszerdahelyi Némethtel rögtön tisztázzuk, hogy nem szeretne senkit sem megbántani, általánosságban mondta el a tapasztalatait, amiket a két ország között lát.
„Az első nagy áttörés a szlovákoknál a 2010-es vb-részvétel volt. A mostani sikeresen szereplő csapatnak olyan játékosai vannak, akik már jártak vb-n, van 50-60 komoly nemzetközi meccs a lábukban, ott szerezték meg a rutint. Ďurica Jani (Lokomotiv Moszkva), Kucka (Genoa), Skrtel (Liverpool), Hamsik (Napoli). Ez sokat számít, illetve hétről hétre jó bajnokságok jó csapataiban szerepelnek nemcsak ők, mások is. Ezenkívül nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Jan Kozak vezetésével egy kiváló edző alakította és formálta a gerincet, aki hozzányúlt az idősebbek mellett a fiatalokhoz is, és egy nagyon jó elegyet talált meg.”
Kis háttér: a 2010-es vb-részvétel és továbbjutás után a válogatott kudarcot vallott a 2012-es és 2014-es selejtezőn – nem volt esélyük a pótselejtezőre –, utána jött Kozák, aki a Kassa edzője volt. Futballistaként sikeres volt, megjárta a 82-es vb-t, később Franciaországban profiskodott, most hatvanéves, megvan a tisztelete az országban.
Németh szerint azért van kikhez nyúlni, mert szerinte a szlovák utánpótlás-nevelésre jellemzőbb az alázat, szerénység, és jobb a munkamorál is. Gyerekkortól harciasabb, agresszívabb, gyorsabb a szlovák futball. Nemcsak a gyerekek, az edzők is éhesebbek, kitartóbbak.
A hazai edzésmunkába persze nem lát bele, de a végeredményt, az egyik ország sikerességét, a másik ország jó ideje tartó hullámvölgyét nem lehet nem észrevenni.
„Két szembetűnő dolgot tudok kiemelni. Az egyik az agresszivitás, tehát a szlovák bajnokságban keményebbek, erőszakosabbak a játékosok. Az agresszivitást, a mentális és fizikális nyomás alatti játékban már a 18-19 éveseknél egyértelműen látni lehet. Kemény harc van a labdákért, és a labdák többségéért. A szlovák bajnokságban nem kezdődhet el úgy meccs, hogy 10 percen keresztül nincs ütközés. Itt jobban egymásnak mennek, több a futás. Nem feltétlenül színvonalasabb a szlovák liga, de biztosan nincs lemaradva a magyar mögött. A másik dolog: nálunk kevesebb a pénz, ezért kevesebb a külföldi, ami azt jelzi előre, hogy a fiatal játékosok könnyebben játéklehetőséghez jutnak. Szlovákiában az edzők bátrabban is nyúlnak a fiatalabb játékosok után.”
Németh egy példával is alátámasztja megállapításait. „Amikor Gyömbér Norbertet először láttam a szlovák élvonalban, a Besztercebánya színeiben, kellemesen meglepett, milyen nyugalommal és önbizalommal játszotta első élvonalbeli mérkőzését a felnőttek közt. Pár év alatt először az U21-es, majd a válogatott stabil játékosa lett, jelenleg az olasz Serie A-ban szerepel. A játékos már 19 évesen remekül, szinte európai szinten fel volt készülve a profi futballra.“
Gyömbérnek egyébként csak a neve magyar, pillanatnyilag a Cataniában játszik. Az év elején kezdő volt, egy eltiltás és egy sérülés után azonban nem tudta visszaszerezni a helyét.
Győrből a 18 éves Bénes László a télen ment el a Zsolnához, mert ott érezte biztosítottnak a fejlődését, hogy kellő mennyiségű játéklehetőséget kap.
„A felnőtté válás, a beérés a felnőtt szintre természetesen itt sem könnyű, és különösen nem megy az egyik napról a másikra. De a versenyeztetés filozófiája az előbb említett kényszer miatt más. Zsolnán Laci szinte biztosan meg fogja kapni a lehetőséget. Az egy évvel idősebb Spalek is ezért ment oda Nagyszombatról. Mindkét játékost szívesen látnám a DAC színeiben, de jelenleg nem tudunk Európa Liga-, Bajnokok Ligája-szereplést ajánlani a játékosoknak úgy, mint a Zsolna. De a célunk az, hogy pár éven belül ők, valamint a hozzájuk hasonló felvidéki top tehetségek a DAC-ot erősítsék.”
A többi DAC-vezetővel karöltve Németh azon fáradozik, hogy a dunaszerdahelyi akadémiát megteremtse, hogy az olyan tehetségeknek, mint Bénes, fiatal korban ne kelljen Magyarországra, Zsolnára vagy mondjuk a Slovanba menniük, hanem a városban maradjanak. Ők szeretnének ugyanis profitálni a tudásukból.
„Igyekszünk naprakészek lenni a külföldi futballtrendekből, a bajnokság előtti héten egy nemzetközi edzői szimpóziumot tartottunk olasz, francia, horvát előadók részvételével, amelyet több mint száz edző hallgatott figyelemmel. Nem szeretnénk burokban tartani a tudást vagy a tapasztalatokat, az élen akarunk járni a tudás terjesztésében. A felnőtt csapathoz német edző érkezett, Tomislav Maric, egy olyan klubmodellt szeretnénk létrehozni, ami például Németországban is van. Pár éve siralmas volt a tehetséggondozás nálunk, például Bénes is ezért távozott tőlünk. Ő nem tudott volna itt fejlődni úgy, mint Győrben. A létesítményeink szépülnek, még így sem foghatóak a felcsúti vagy az agárdi akadémiákhoz, de pár éven belül európai szintű edzőközpontunk lesz. A felvidéki tehetségeket pedig össze fogjuk gyűjteni, mert azt szeretnénk, ha ez a fantasztikus közönség magyar nemzetiségű, saját nevelésű játékosokat láthatna folyamatosan a csapatban. Ahogy a múltban történt.”
A Csallóközben és környékén kiváló futballisták születtek, Tardoskeddről például Móder József és Móder László a 60-70-es évek meghatározó játékosai voltak, előbbi Európa-bajnok, utóbbi a Slovannal KEK-győztes, a Barcelonát verték a fináléban. Szikora György is ott született, 21-szeres válogatott 1966-től 71-ig.
Gőgh Kálmán szintén ennek a 76-os Eb-győztes válogatottnak a balhátvédje.
Az 1990-es csehszlovák válogatott tagja volt Fieber Péter, az ő neve onnan ismerős, hogy a Debrecen másodedzője volt Miroslav Beranek mögött.
Borbély Balázs mellett válogatott lett Saláta Kornél, Németh Szilárd, Pinte Attila.
A 2010-ben vb-n szereplő válogatott kapitánya, Wladimir Weiss is volt a klub játékosa.
Ők a félmilliós magyarságból jöttek ki. Illetve egy másfajta futballkultúrába nevelkedtek bele.
Kikerülhetetlen persze ilyenkor, hogy a magyar nemzetiségű játékosok melyik válogatottban fognak játszani. Németh amondó, ez már a játékosok magánügye. Számukra az az elsődleges, hogy ezek a tehetségek a DAC-ban szerepeljenek, és itt képviseljék az itt élő embereket. A válogatottság már a következő lépcsőfok.
„Nem vitás, bármennyire is tartja magát valaki magyarnak itt, a szlovák válogatott nagyobb lehetőségeket kínál. A szlovák futball respektje lényegesen magasabb a magyarénál. A menedzsereknek is könnyebb a dolguk, ha egy szlovák klubból ajánlanak másoknak a figyelmébe valakit. A válogatottság nagyon összetett kérdés. Egy játékos elsősorban egoista, a saját boldogulásáért futballozik. Szlovákiával könnyebb érvényesülni. Ettől még magyar marad, magyarul gondolkodik, tiszteli az anyaországot. De azért nem ő a hibás, hogy a magyar foci most gyengébb, a szlovákok pedig többet tudnak adni. Az Eb-szereplés például kézzelfogható. Kozák kapitány Eb-részvétellel kecsegtet, Dárdai csak pótselejtezővel. Azért, ha valaki a szlovák válogatottat választja, még nem kell elítélni. Inkább azt a kérdést kell feltenni, megtettek-e mindent azért a magyarok, hogy ne a szlovákot válassza.”
A Boateng család tudna mesélni arról, milyen az, ha az egyik fiútestvér a német, a másik pedig a ghánai válogatottban játszik. Érzékletesebb példa az övéknél nem is lehet, mennyire szerteágazó ez a kérdéskör. Amiben közrejátszik az is, hogy Kevin Prince-nek volt-e esélye a németre, míg Jerome-ot azonnal beszippantotta a német rendszer, és lett világbajnok velük.
Tíz év alatt sokat változik az integráció. Amíg a Németországban született Yildiray Bastürk a török válogatottban játszott 2002-ben, a pár évvel később Németországban születő Mesut Özil már a német válogatottal lett világbajnok 2014-ben, és szinte fel sem merült, hogy török legyen.
Borbély Balázs, a következő beszélgetőpartner, a jelenlegi DAC-másodedző sem került válaszút elé, melyik válogatottban szerepeljen. Összesen 15-ször játszott a szlovák válogatottban, az Artmediával a BL-ben győztes meccsen – a Portót verték idegenben – gólszerző is volt.
„Én magyar vagyok, az is maradok, de a magyar válogatottban nem játszhattam. Hallom, mindig mondják, hogy milyen a magyar mentalitás. Hajnalét ismerem testközelből, a Lauternből, ő profi. Gera Zoli hozzáállására sem lehet panasz, de Böde is feltúrja a pályát. Az a kérdés csak, hány fecske van. Dárdaival most a vezér egy igen jó mentalitású vezér.”
Borbély kiemelte, a Videotonnal egy remek felkészülési meccset játszottak, három légiós nevét is megjegyezte, természetes lenne, ha ők a Bajnokok Ligájáért küzdenének. Az átlagos légióssal van a baj, sokat keres, elveszi a helyet. A szlovák ligában nemigen van ilyen, a bajnokságért harcolóknál még talán előfordul, a kisebb klubok nem engedhetik meg maguknak.
„Sok újat nem tudok elmondani, Krisztián jól érzékeltette a lényeget. Amikor a Vidivel játszottunk, a magyarok is belementek a párharcokba. Az már régen rossz, ha az edzőnek azt tanítania kell, hogy legyenek harcosak. Ha nincs meg ez az alap a játékosokban, ha ez nem belülről jön, nem egészséges. Ha ezt külföldön időlegesen megszerzik, nem biztos, hogy visszatérésük után otthon is kihozzák magukból, sokszor elhullanak, igazodnak a kényelemhez.”
Kitért arra is, hogy Hamsík 16 évesen játszott a Slovanban, megadták neki az esélyt, nem féltek attól, hogy pár jó meccs után esetleg visszaesik. El is vitte a Brescia, majd a Napoli. Neki megvan a gondolata a játékhoz a támadásnál, ilyen játékost nem látni Magyarországon. Szerinte a többiek is alkalmasok a komolyabb feladatokra is.
A 33 éves Szabó Ottó egyszeres szlovák válogatott, megfordult Sopronban, Győrben, Pápán. Ő is elmondta a véleményét. Előrebocsátotta, nem szeretne okoskodni, csak a tapasztalatait osztja meg.
Többségében kellemes élményei vannak Magyarországról, de két évet így is nagyon szívesen elfelejtene. Úgy érzi, nem hozták ki belőle a maximumot – szerinte ez a válogatottra is igaz, bár Dárdaitól sokat vár –, ha nem ment volna vissza a DAC-hoz, már abbahagyta volna a futballt.
„Sok apró téglából rakódik össze, amiért én nem mindenhol éreztem jól magam. Volt, hogy visszahúzott az edző, volt, hogy a csapattársak. Kiragadott példa, nem mindenhol volt így, de nagyon beszédes. Magyarországon sokszor előfordult, hogy az edzésen a tréner elmondta, mit szeretne. Azonnal húzták a szájukat a társak, én csak néztem, mi történik. Morgás, puffogás volt a válasz, könyörögni kellett. Szlovákiában mindez elképzelhetetlen. Itt megvan a tisztelet, ott nincs. Itt nem kell könyörögni. Pedig a magyarok adottságokban előrébb vannak a szlovákoknál, jobbak az alapképességeik. De aztán sok minden fontosabb lesz. Az öltözködés, a megjelenés. Nekem ezek elvették a kedvem. Mi innen tátott szájjal nézhetünk a magyarokra. A stadionokra, a körülményekre, a pénzre.”
Amikor felvetettem neki, hogy mi pedig az eredményeket irigyeljük, csak széttárta a kezét. „Ha nem örömmel, szenvedély nélkül csinálja valaki a focit, az menthetetlen. Ezt a vírust én megkaptam, alig bírtam kijönni a betegségből. Majdnem elvették a kedvem a játéktól. Dunaszerdahelyen viszont újra önmagam vagyok, van kedvem, élvezem, amit csinálok nap mint nap.”
Szabó úgy gondolja, ha sokkolóak is a szavai, ez az igazság, ő pedig szeret őszintén beszélni.
Itt visszakanyarodtunk Németh Krisztiánhoz, aki szerint a 15 éves magyarok előnyben vannak még technikailag, sebességben is – ezt látja a korosztályos csapatoknál –, aztán ez az előny valahol elveszik.
„Úgy gondolom, hogy Magyarországon az utóbbi időben észrevették a problémákat és megfelelően reagálnak rájuk. Jó döntésnek tartom Dárdai kinevezését, bízom benne, ő képes lesz futballforradalmat véghez vinni. Olyan állami akarat van, hogy a futball jó legyen, ami itt csak álom. Ha ez az akarat jó irányba halad, behozhatja a lemaradását a magyar foci, de azt nem lehet megmondani, mennyi időbe telik.”
A szlovák focinak a jelene még nem az U19-es válogatottól függ, de ez egy kivételes évjárat, így gondolják az országban.
Rodák a Fulham kapusa, Varga Attila a Juventus védője, Hromada ugyancsak a torinóiak középpályása. Lesniak a Tottenhamben, Vestenicky az AS Romában pallérozódik. Bénest és Spaleket már említettük, utóbbit figyeltette a Sahtar Donyeck.
Nyilván nem mindegyikük kerül be a felnőtt csapatba is, de megvan az esély arra, hogy jó bajnokságok jó csapataiban szerepeljenek.
A magyar 19 éves válogatott legnagyobb reménysége Tamás Krisztián, megfordult a Milanban, most a Slavia Prága játékosa.