Index Vakbarát Hírportál

Brutálisan letarolta kapusa, pályára ment érte a mentő

2015. március 10., kedd 21:39

Saját kapusa, Fabiano ütötte ki a Porto-Basel BL-nyolcaddöntő visszavágón a hazaiak jobbhátvédjét, Danilót. Érthetetlen, hogy a kapus miért jött ki úgy, hogy mindent visz, miközben a védő is elfejelte volna a labdát: Fabiano úgy gondolta, hogy megelőzi, és teljes erőből futva ezt meg is tette, viszont vállal telibetalálta a hátvéd fejét.

Az ütközés olyan durva volt, hogy vissza sem játszották. Danilo elsősegélyt kapott, az orvosok kapkodtak, a mentő a pályára tolatott a hordágyon levitt játékosért, aki magánál volt, és mozgatta a végtagjait. Egy órával később a Digi Sport élő közvetítésében arról tudósított, hogy a futballista a kórházban reagál mindenre, úgy tűnik, megúszta komolyabb baj nélkül, bár még vizsgálják.

Danilo brazil, 23 éves, a Porto egyik legígéretesebb tehetsége. Az állás 1-0 volt a szünetben, a portugálok 2-1-es továbbjutásra álltak, aztán a második félidőben rúgtak még 3 bombagólt, és 4-0-ra nyertek, 8 közé kerültek 5-1-gyel.

Rovatok