– Mit érzett, amikor értesült az ETO csődjéről? – kérdeztem Keglovich László olimpiai bajnok futballistát percekkel a Győr Pápa elleni meccse előtt.

– Szíven vágott az egész – mondta a most 75 éves férfi. – Nagyon aggódom a klubért, remélem, továbbra is működik. 

– Melyik volt az a mérkőzése a több százból, amikor a legeslegjobban játszott?

– Csatár voltam, de Szusza Ferenc [a Győr edzője volt] egyik pillanatról a másikra jobbhátvédet csinált belőlem. Akkor jöttek divatba a felfutós hátvédek. 1967 volt, a Komló ellen játszottunk, 9-0-ra nyertünk, és öt gólt lőttünk a beadásomból.

– És a maiak közül ki a kedvenc játékosa? – tettem elé a nem sokkal korábban kinyomtatott Pápa elleni összeállítást:

Pogacsics – Brdarovski, Lipták, Lang, Ibanez – Kamber, Windecker, Strestik – Pátkai, Priskin, Koltai.

Keglovich, ez a nagyon udvarias, nagyon kedves ember néz rám vérben úszó szemekkel: azt mondják ezek a szemek, hogy most miért hozom őt ilyen helyzetbe, és akkor sokadszorra megint eszembe jut: patthelyzet van. Ami elmúlt, azt a hajunkra kenhetjük, ami van, az meg nem hasonlít semmire a régi időkből. Keglovich még BEK-elődöntőt játszott, lőtt BEK-továbbjutást érő gólt Szófiában, társaival a San Siróban szorított be az utolsó negyedórában a mainál összehasonlíthatatlanul erősebb AC Milant, olimpiát nyert, amire ma már kijutni se tudunk.

– A mai csapat? – válaszolta végül. – Különösebb kedvencem nincs.

Azt meg kell hagyni, hogy Tarsoly Csaba, ez az ízig-vérig budapesti üzletember a győri futballmúlt nagyságait megbecsülte, cserébe ők se hajlandók rá semmi rosszat mondani. Az 1963 és az 1982-es győri bajnokcsapat jubileumait megünnepli az öregekkel, a kerek évfordulókra ötven szál szegfűt és mandzsettagombot küld nekik.

Azért Győrben nem mindenkinek van ennyire jó véleménye Tarsoly Csabáról, akinek egyik cége a múlt héten öncsődöt jelentett, majd a győri foci kft. is csődvédelmet kért, sőt a jó hírére sokat adó Audi is felmondta a szponzorációs szerződést, a klub játékosainak napokon belül le kell adniuk autóikat.

Emlékeznek még Böjte Attilára? Győri nevelés volt, aki válogatott játékosként 2004-ben igazolt el klubjából botrányos körülmények között Újpestre, fél évet ki is kellett hagynia. A belső védő a bíróságon kereste igazát a tulajdonossal szemben, végül közös megegyezéssel lett vége az ügynek. „Korrekt szerződést kötöttünk, amikor Tarsoly Csaba 2001-ben átvette a csapatot – emlékezett vissza most, egy menő ingatlaniroda munkatársaként a cég tárgyalójában a jó tíz évvel ezelőtt történtekre. – Azt viszont nem éreztem, hogy különösebben jó lenne győrinek lenni. csúszásokkal, de megkaptuk a pénzeket. Amikor csapatkapitányként a játékostársaim érdekeit kellett védelmeznem, azt kaptam a fejemre, hogy pénzéhes vagyok. Volt akkoriban egy horvát különítmény a csapatnál. Szóvá tettem, hogy nem értjük egymást, erre azt mondta, tanuljunk meg mi horvátul."

Böjte utána elment Újpestre, ahol ezüstérmet nyert, ma Burgenlandban, az osztrák ötödik vonalban játszik a munka mellett. A Pápa elleni kezdőcsapatban győri születésű játékost nem találtam, a 20 éves Mervó Bence az egyetlen, aki bár mosonmagyaróvári születésű, de ETO-nevelés. (Update: Koltai Tamás valójában győri születésű, és saját nevelés.)

Egy pláza kávézójában találkoztunk Kocsis Balázzsal és Sey Lászlóval, a csapat vezérdrukkereivel. Ott vannak mindenhol, ahol a Győr játszik, legyen az Grúzia vagy Gyirmót. Múlt hét szombaton ott voltak az Üllői úton is, ahol elég kilátástalan játékkal vesztett a csapat 3-0-ra, legnagyobb örömük talán az volt, hogy a csapatot télen elhagyó Varga Rolandot fújolták. (A fradisták a cseh Strestiket fütyülték ki, aki 2013-ban hátulról csúszott be a Leonardónak, akinek eltört a szárkapocscsontja.)

Pesti üzletemberezik Tarsolyt, aki szerintük nem tartotta egy szinten lévőnek a szurkolókat – akik szerintük nem keverendők össze a sima, idegenbe nem utazó, meccseken nem ugráló, nem kiabáló nézőkkel. Azt mondják, kitartanak a csapat mellett akkor is, ha alacsonyabb osztályba sorolják őket, „időt, energiát, pénzt, családot nem kímélve” mennek. Azt remélik, a vihar tisztulást hoz.

Amikor Tarsoly 2001-ben a klub adósságát átvállalva jelképes összegért szerezte meg a mostani foci kft.-hez hasonlóan kilátástalan Rába Stadion Kft.-t, sokan azt mondták, hogy ingatlanspekuláció áll a háttérben. Hosszú-hosszú évek alatt a Tarsoly által megszerzett hatalmas területre felépült a vadonatúj stadion (a hitelt adó MFB 2010-ben feljelentést tett az ügyben, vizsgálati eredmény azóta sincs), egy pláza, egy hotel és a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia.

Az esti meccs előtt délután tartottunk terepszemlét, az eredmény lehangoló volt. A szellempláza üzlethelyiségeinek becslésem szerint jó hatvan-hetven százaléka üresen áll, elébük paravánt vontak, ezeken jókedvű stockfotó-arcok mosolyognak az itt-ott meglepetésszerűen felbukkanó egy-egy vásárlóra. A második és a harmadik emeleten szinte csak ilyen paravánokkal találkozni, kivéve a legtöbb embert vonzó kormányablaknál, okmányirodánál, postahivatalnál és Quaestor-fióknál, ahol egy hatalmas hodályban egyetlen asztalnál van egy ügyfélnek látszó kétségbeesett pár.

A stadion egyik oldalát – Európában, de tán a világon is egyedülálló módon – egy hotel zárja le, előtte csak egy parányi vendégtribün van. Az esti meccsen jól látszott, hogy a stadionra néző szobák 70-80 százalékában sötét volt, de ettől még jöhettek később a vendégek, illetve tömegek kérhettek elhelyezést a szálló másik oldalára, bár ez nem valószínű. (Vajon kell-e szurkolói kártya egy olyan vendégéjszaka eltöltéséhez, amikor az ablak alatt éppen Győr-meccset rendeznek?)

A stadion is megér néhány szót. A szurkolók – tudják, nem összekeverni a nézőkkel – találóan csak szélcsatornának hívják, mert a kapu mögötti másik részt még épület sem zárja le. Két monstre lelátó néz egymással farkasszemet, amivel az a baj, hogy a felső szektorban ülők nem látják az alsó szektor nézőit, és fordítva. Nem mintha nem férne el a négy szektorban akár egyben az összes néző, ha nagyon akarna. Ezen a hétfői meccsen, amikor minden arról szólt, hogy a fociszerető győriek mutassák meg végre, hogy mennyire fontos is nekik a futball, összesen 2084 néző nézte meg a helyszínen a mérkőzést.

Jó, a Pápa nem egy világverő csapat (mondjuk a Győr sem), de az idei hazai átlagnézőszám még a vártnál jóval gyengébb szereplés dacára is elérte a háromezret. Ami meglepő, mert egy bajnoksággal korábban, amikor a Győr második lett, átlagban 2867 néző tekintette meg a helyszínen a meccseket, ami egy jobb NB I.-es férfi kosárcsapat nézőszámával összevethető, hogy a világhírű győri női kézisekről ne is beszéljünk. 

Nem Nagy Domonkoson múlt, hogy csak ennyi néző ment ki a stadionba. Ő az, aki Százharmincezren az ETO-ért címmel Facebook-oldalt indított, mert úgy érezte, hogy valamit tenni kell. Rövid idő alatt közel kétezer lájkot szedett össze, szinte pontosan annyit, amennyien kimentek a Győr–Pápára. Mindez azért érdekes, mert ő alighanem a tipikus győri szurkoló: nagy gyerekként édesapjával kapott rá a meccsnézésre a Verebes-féle aranycsapat idején, a nyolcvanas évek első felében. Utána elkerült a városból, Miskolcon tanult, ahol járt mindenféle meccsekre, majd hazatért szülővárosába, ahol munkába állt, megházasodott, gyerekei születettek, és már csak hébe-hóba ment ki meccsre. És akkor úgy érezte, nem elég csak kimenni a Győr–Pápára.

Amúgy lelkesen figyeli, hogy mi lesz a megoldás a hasonló helyzetbe jutott nyugati csapatoknál, a holland Twenténél vagy az olasz Parmánál. Az vigasztalja, hogy egyik kedvenc csapata, a Valencia is hasonló helyzetben volt néhány éve, most meg közvetlenül a Barcelona és a Real Madrid mögött a harmadik helyen áll.  

– Hányadik voltál, amikor idejöttem?

– Tizenegyedik.

– Faszt voltál tizenegyedik, tizenharmadik voltál.

Így évődött a meccs előtt a nyolcvanas éves mágusa, a győri melegítőbe bújt Verebes József egykori főnökével, Szániel Jánossal, akivel összehozták minden idők legnagyszerűbb Győrjét: két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyertek.

Verebes úgy került Győrbe, hogy Szániel hallotta,  nyakra-főre dicsérik „ezt a cigánygyereket”, munkatársai is javasolták neki a szerződtetését, mert „olyan dumája van, hogy csak tátottuk a szánkat”. Szániel felment Pestre, beültek az Üllői úti Két medvébe, és mire megették a sertéscsülköt, már meg is egyeztek.

„Mint akit leütöttek." Azt mondta Verebes, hogy így érezte magát akkor, amikor értesült a csapat csődjéről. "Viktor nagyon odatette magát", már, ami a focit illeti, így nincs más, mint reménykedni.

(Egyszer egy futballistától hallottam, hogy a magyar focitársadalom szinte egy emberként áll a Fidesz mögött. A hétfői beszélgetőpartnereim közül is többen mondták: a miniszterelnök fociszeretete az, amiben bízhat a Győr.)

„Drágám, ha úri gyerek lennék, kikérném magamnak.” Verebes ezt már arra a felvetésemre mondja, hogy nagy dumás edző hírében állt, és ez is része volt a mágiájának. „Azt mondtam a játékosomnak, hogy te vagy a legjobb. Az csak nézett rám, hogy ez a pali hülye vagy szélhámos vagy zseni. Aztán ez utóbbi jött be."

És hogy ő miért nem NB I.-es edző még mindig, 73 évesen is, ha a 75 éves Garami  József még mindig az? Erre is hibátlan választ ad: „Nem az én hibám, hogy nem vagyok ott."

Hej, miért is nem vagyunk még mindig a nyolcvanas években? Ezt kérdezi az ember magától, amikor Verebest hallgatja, akinek az az aranykor már soha nem jött el újra a pályafutásában.

És valószínűleg ezt kérdezték a Győr–Pápa nézői is, akik elsősorban az ellenfél kapusának, a 41 éves Szűcs Lajosnak a bravúrjai miatt nem nyertek, a vége 0-0 lett. De nem is ez az érdekes, hanem a molinó, amit a szurkolók kifeszítettek a meccs végén, bármit is jelentsen:

„AZ ETÓÉRT MINDENT, DE AZ ETÓT SEMMIÉRT."