Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a Parma tulajdonosát

2015. március 18., szerda 14:44

Az olasz rendőrség pénzmosás és bankkártyacsalás gyanúja miatt őrizetbe vette Giampietro Manentit, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Parma labdarúgócsapatának tulajdonosát, és még 21 embert, írja az MTI.

Manenti múlt hónapban vette át a Parma irányítását, akkor azt ígérte, kifizeti az egyesület csaknem 100 millió eurós tartozását, de a játékosok azóta sem kaptak fizetést. Az olasz bajnokságban tökutolsó Parma két bajnoki mérkőzésen nem is tudott pályára lépni.

Az Udinese elleni hazai találkozót azért kellett elhalasztani, mert a klub nem tudott fizetni a biztonsági szolgálat munkájáért és az áramellátásért, majd a következő héten a futballisták döntöttek úgy, hogy nem lépnek pályára a Genoa vendégeként. Aztán az élvonalbeli együttesek képviselői ötmillió eurós gyorssegélyt szavaztak meg a gárdának, hogy be tudja fejezni a Serie A küzdelmeit.

A parmai klub a jelenlegi szezonban már kétszer is átesett tulajdonosváltáson. A klubbal történteket nemrégiben mutattuk be olvasóinknak.

Rovatok