Mit szóltak Berlinben, hogy eljött a klubjától, miközben áprilisban a Paderborn ellen egy igen fontos meccs vár önökre a Bundesligában?

Győzelem után más eljönni, és a Hamburg ellen nyertünk 1-0-ra idegenben. De ilyenkor amúgy is más a munka, mert a válogatottakhoz sokan elmennek. Nem vicc, és nem álszenteskedni akarok, de tényleg nem tudom, mi van a szerződésemben. Azzal majd akkor törődjünk, ha már túljutottunk a meccseken. Az élet és a szerencse a kezemre játszott, mert a Paderborn-meccs vasárnap este lesz. Vagyis, ha innen elmegyek jövő hétfőn, akkor még lesz időm ott is felkészülni, nem kell szombaton játszani. Egy nap ilyenkor rengeteget jelent.

És mi lesz most vasárnap a Fradi-pályán?

Az eredmény mindennél fontosabb. Az eredményességnél nincs jobb filozófia, nem hiszem, hogy kitaláltak már annál jobbat. Ha nem kapunk ki, és lesz egy pontunk, a görögök esélyei még inkább csökkennek. Nehéz most felkészülni ellenük, mert nincs meg, mit várhatunk tőlük csapatszinten. Kvázi nem tudok belőlük készülni, kihasználni a gyengeségeiket. Egyénileg pedig nagyon jó játékosok, elég csak egy pillantást vetni a keretükre, kettőt már nem is kell. Jó csapatokból jönnek, jó bajnokságokból. Az egy pont, amit eddig összekapartak, csalóka. De most változik az én hozzáállásom is. Most a saját erényeinket kell domborítani.

Vagyis félidőnként négyszer eljutni a kapuig és rúgni egy gólt, miközben nem kapni?

Valahogy így. A statisztika azt mutatja, nyolc lövésből lesz egy gól. Nem leszek boldogtalan, ha háromból összejön egy találat. A többit meglátjuk. Jó lenne nyerni valahogy. Klassz közönség előtt fogunk játszani. Boldog embereket szeretnék látni, ha majd elmegyek hétfőn. Az is benne van, hogy a játékunk nem lesz elég a győzelemhez. De hogy mindent meg fogunk tenni futásban, ütközésben, az biztos.

Negyedik tétmeccsére, egy újabb fontos Eb-selejtezőre készül a magyar labdarúgó-válogatottal. De mi az első élménye a magyar válogatottról?

Egy magyar–olaszon kint voltam a Népstadionban, emlékszem, matricát árultam 14 évesen. 1-1 lett, Disztl befejelte a hosszúba a labdát egy szögletből. De nekem Pécs volt a szent, apu meccseire mindig mentem, az öltözőben nőttem fel. A Jókai úti általános iskola negyedik osztályából már vannak mindmáig bennem lévő futballképeim. Egyszer mutatták nekem Pécsen Esterházy Mártont, hogy tudom-e, ki ő. Nem ismertem meg arc alapján, igaz, akkor már abbahagyta a futballt, és kicsit megváltozott. Emlékszem még Détári góljára a lengyelek ellen, ahogy becsavarta a pipába, miután visszafújták a szabadrúgást. Az még korábban volt az olasz meccsnél, tévén néztem. Ja, meg meg hát néztem a mexikói vb-t is. Apu csapattársánál, Kincses Viktornál voltunk, akkor tombolt a melegszendvics őrület Pécsen, én is azt ettem, és kikaptunk 6-1-re. Akarom mondani 6-0-ra. Jaj, bocs, adtam egy gólt magunknak.

Régebbi meccseket nem szokott elemezni?

Nem, mert nem is tudtam nézni rendszeresen és átszellemülten, én csak szurkoló voltam. Igaz, egy nagy szurkoló. És a szurkolóknak szeretnék adni egy gólt vasárnap.

Amikor szeptember elején beszélgettünk, nagy nehezen sikerült kicsikarnom egy évszámot, mikor látja magát Bundesliga-edzőnek. De mindvégig az volt az érzésem, hogy 2020-nál korábban is szeretné átvenni az irányítást. Jó fél év telt el, és mindent megkapott, a válogatottat még korábban. Álmodhat egy fiatal, pályakezdő edző ennél szebbről?

Nem nagyon. Most már csak bírnom kell a terhelést. Kicsit korai ez a kettő együtt, nem tudok mást mondani. Érzem, hogy fáradok, de egyelőre még bírom.

Na de most őszintén: min változtat az, hogy majd megkapja a papírjait, és pro licences edző lesz a nyáron?

Nem egészen így látom. Én most tanulok. Mindennap tanulok. És amikor az előadásokon ülök, akkor rendszerezek magamban. Amiket ott hallok, azt forgatom magamban. Nem nézek ki a fejemből, hanem figyelek, analizálok. Aki csak bambul, annak biztosan csak a pecsét a diplomán a lényeg. Én nem ilyen vagyok.

Ettől még ugyanúgy a mély vízbe került, és mintha elég jól úszna benne.

Utólag már könnyű azt mondani, hogy nem változik semmi attól, hogy most még csak tanulok. Utólag minden más, de előre ezt nem lehetett látni. Nyitott szemmel járok, raktározok, de az még nem biztos, hogy ennyi elég lett volna. Ettől még sokáig tanulni fogok, az biztos. Az edzőség nem ér véget az iskolapaddal, és nem is azzal kezdődik. Nekem jó edzőim voltak, amit lehetett, ellestem. De azt csak most értettem meg, mit jelent beugrani, miért panaszkodnak az edzők, hogy nem az elképzeléseiket akarják megvalósítani, hanem a lehetőségekből próbálják a legtöbbet kihozni.

Úgy képzelem, a Herthánál azt mondhatták szeptemberben, egyáltalán nem baj, ha Pál megkapja a magyar felnőtt válogatottat, mert nekik is egy jó teszt lesz, rá lehet-e bízni a Hertha felnőttjeit, az lehet egyfajta referencia, hogyan boldogul Magyarországon. Helyes ez a gondolat?

Egy német másként gondolkodik. Arra kértek, ne csináljam. Én nem hazudtam azzal, hogy csak veszíteni tudok. Mert oké, eljövök Magyarországra, ha kikapunk csak egyszer is, máris megy a szöveg, maradjak csak az utánpótlásnál, tanuljak még. Amit én igazán szívesen tettem, és igaza volt Lucien Favre-nak, egy korábbi mesteremnek, aki a Mönchengladbachnál dolgozik most, amikor azt mondta, menjek csak egy fiatal csapathoz bátran. Mert teljesen más edzeni és edzést tartani. Egyáltalán: irányítani embereket. Pontosabban még nem felnőtteket, hanem 15-16 éveseket. Sokat lehet tanulni abból, hogy reagálnak. Beleugrottam a válogatottba itthon, és még csak ki se kaptam. Preetzet amúgy nem érdekelte különösebben, hogy mi lesz majd a magyar meccseken, ők hosszú távon akartak építeni engem, de ez egy kicsit lerövidült.

Ha csak végignézek az 1990-es világbajnok német válogatotton, Lothar Matthäusnak nem adatott meg, hogy a Bundesligában csapatot vezethessen. Andy Möller is megállt az Aschaffenburgnál, a neveket lehetne még sorolni. Egy ilyen edzői álláshoz Németországban nem lehet anélkül jutni, hogy az ember életvitelét, szemléletét ne tiszteljék. Matthäus a csapattársa ellen fogadott az öltözőben, öles betűkkel jelent meg mindez a bulvárlapokban. A Bundesliga-kispad a jellemnek is szól?

Ó, ha én erre tudnám a választ. Egy biztos, szerencsém volt. Ezért a szerencséért sokat tettem, mert amikor a 15 éveseknek megtartottam az első edzésemet, azt felvették. Ha ez a referencia dolog szóba került, nekem inkább az volt az. Látták az agilitásomat, hogyan dolgozom, mit miért teszünk. Egy edzés egy avatott szemlélőnek árulkodó, nem kell ott lenni a vonal mellett, minden szembetűnő felvételről is. Utána még a bokorból filmezgettek – ekkor váratlanul leptek meg –, és gondolom, azt látták, amit akkor is, amikor előre szóltak. Rám lehet bízni egy fiatal csapatot, mert amit mondok, az úgy van a pályán is. Hitelesség nélkül ez a szakma nem működik. Éltem egy bizonyos módon Berlinben, tudatosan, megszervezetten, ez igaz. Akik döntöttek, talán ezt is látták bennem. De nem kell ezt überdimenzionálni, mert nem szolgáltam rá.

Önnek komoly befolyása van a hazai futballfolyamatokra. Az MLSZ megbízta a Double Passt, amelyik a Herthát is átvilágította, és amikor még utánpótlásedző volt, akkor önt is. Kidolgozott egy utánpótlásprogramot, amiről azt állította, ha konzekvensen végre hajtják  itthon, akkor lesz foci Magyarországon 8-10 év múlva. És itt van Bernd Storck, aki összességében azért is felel, hogy ez a program megvalósuljon.

Először is, ez a program nem egyedül az enyém, az itthoni szakma nagy öregjei, mint például Kovács Feri bácsi, Garami Józsi bácsi is benne vannak. Őket semmiképp se hagyjuk ki. Egy az egyben nem lehet azt átvenni, ami Berlinben van, az ő meglátásaikra is szükség volt. Nemcsak Storck nevét, hanem még másik kettőt odaadtam az elnökségnek, ők őt választották ki. Isten bizony két mondatnál többet nem beszéltem vele, amióta itthon vagyok. Felnőtt ember, pontosan tudja, hogy kell dolgozni. Hagytam, szűzen hadd merítkezzen meg. Nem mondtam neki előre, ki kicsoda, nem adtam neki értelmező szótárt. Beleállt a munkába. Ha az ő szenvedélyéből, hozzáállásából meríteni tud a magyar szakma, már megérte.

Én általában ajánlatokat teszek. Ez a vezetés nyitott füllel végighallgatja. És ami ennél fontosabb, lép is. Mert tenni akar a labdarúgásért. Storck bemutatkozásáról nem tudok semmit, csak azt, amit hallottam, olvastam. Őszinteséget és német automatizmusokat hoz. Nem olyan nagy baj ez. Ezt a stafétát át lehet majd adni, tovább lehet örökíteni. Azért dolgozik, és hogy jobb legyen a magyar focinak.

Ilyenkor az látszik, hogy Berlinből is lehet a magyar futballon változtatni. Akár gyökeresen is.

Sokat kaptam a magyar futballtól, nem olyan nagy baj, ha szeretnék visszaadni valamennyit, nem? De nem kell az én személyemet ebben a kérdésben sem überdimenzionálni, erre sem szolgáltam rá. Szeretném, ha a magyar szakma is menne előre. Az edzéseim nem titkosak. Mindent átadok. Vannak előadások, akik ott voltak, tudják, nem tartok magamban semmit. Minek titkolózni a kollégák előtt, minek a futballt túlbonyolítani? A saját felelősségem ugyanakkor az, hogy ez a futballt körülölelő pozitív légkör még jó sokáig fennmaradjon. Hogy a válogatott sikeres legyen. Voltam játékos, tudom, mennyire törékeny ez a hangulat. És tudom azt is, hogy külföldön egy esetleges rossz eredményen mennyivel könnyebben túllépnek, míg itthon sokáig rágják a csontot. Ha már elfogyott a hús, még akkor is csak rágcsálnak. A németeknél is törékeny a bizalom, máshol a világban is törékeny, de ott megvan a megbocsátás irgalma.

Nincs 23 év alatti játékos a görögök elleni Eb-selejtezőre készülő keretben. Tisztább üzenetet nem igazán lehetne megfogalmazni az akadémiák egyben az utánpótlás-nevelés felé.

Nem akarom ezt túlragozni. Mindenki látja, valami nem stimmel. Nekem most a rutin kell, ez egy olyan meccs lesz. Amúgy pedig túlzottan elmentünk az infrastruktúra felé. Az most már rendben van, de pótolnivaló van bőven máshol. Storck munkamoráljából, szorgalmából lehet meríteni.

De mikor lesz sok fiatal játékos a keretben? Mikor szorítják egymást ki, ami még inkább előreviszi a futballt?

Ha majd olyan teljesítményt nyújtanak, őket is meghívom. 6–14 éves korban nagyon fontosak a labdás gyakorlatok, azt később lehetetlen pótolni, mert az idegek nem úgy működnek. Aki a playstationhöz szokott, neki más idegpályái kapnak nagy dózist. Aki az óvodában csak zsírkrétával rajzolt, az iskolában nehezen boldogul a finomabb mozgásoknál. Ilyen a futball is. Amit az óvoda végén megtanul egy gyerek, abból tud táplálkozni később is. Ha a legó haldoklik is az informatika miatt, azért még mindig a labda az egyik legjobb ajándék a gyerekeknek.

Értem a kérdést, persze, és nem is akarom megkerülni. Izland egy kis populációval elég sok mindent elért, már legutóbb is ott voltak a pótselejtezőn. Most meg ki is juthatnak. Mennyien vannak? 365 ezren? Akkor miért lenne lehetetlen ugyanezt megcsinálni 10 millióval? Kis mennyiséggel könnyebb dolgozni. Ha csak minden megyében van 20 alkalmas és tehetséges játékos, akkor már van majdnem 400 gyerekem minden évben. Őket kell megtanítani mindenre. A legjobb edzők akkor kellenek, amikor elkezdik a tanulást. Akkor megszeretik a labdát, a játékosságot. Utána jöhet majd a kiválasztás.

Mondjuk a lebendig kiválasztása?

Magam sem mondhattam volna szebben.

Annyit segítsünk azért, hogy elmagyarázzuk, mit jelent ez a német szó.

A szorgalmas csibészt. Aki nem tunyul el, hanem agilisan áll a kihívások elé. Akiben van szenvedély. Aki megy előre, és közben fejlődik is. A villányi, a szekszárdi bor milyen jó, pedig nem egy nagy terület. Ott az a dolguk a borászoknak, hogy a kicsivel versenyezzenek, a kevésből hozzák ki a legtöbbet. A franciák ott vannak a nagy területekkel, nekik más a dolguk, ha a boros példánál maradunk. Nekünk kevesebb gyerekből kell kihozni a jót. De így is többől, mint Izlandon. A horvátoknak is rendre sikerül. Hát gyerekek, nekünk se reménytelen, csak akarni kell. Az MLSZ pedig komolyan gondolja.

Addig viszont nem marad más, mint Gerát megfiatalítani. Hogy sikerült?

Emögött nincs semmi, tényleg csak a tréfa volt. Azt mondtam róla, fiatalodott nálam öt évet. Magamról tudom, hogy egy idősödő játékoshoz hogyan kell viszonyulni. Több regenerációval, ő kaphat kiváltságokat, őt nem lehet meghajtani. A többinek pedig meg kell érteniük, hogy ő már nem úgy terhelhető, és nem szabad, hogy emiatt zsörtölődjenek.

A gondolkodását, annak sebességét lehet fiatalítani?

Nem kell. Doll nagyon jó edzéseket tart neki. Gera pedig ösztönös zseni. Mivel az öltözőben egy kevés időt együtt töltöttünk, félszavakból is értjük egymást, tudom, mikor kell levenni. Vagy épp otthagyni, mint a finnek ellen. De meg szoktam tőle kérdezni, mennyit bír, mikor elég. Ő pedig nem a csapat ellensége, szól, ha már nem bírja.

A magyar válogatottnál és a Herthánál is sokkterápiát kellett alkalmaznia. Szembetűnő, hogy a Hertha az elmúlt 4 meccséből hármat lehozott kapott gól nélkül, és a válogatott sem kapott a három tétmeccsből kétszer. A védelmet sikerült hatásosan gatyába ráznia. Ez az önre oly jellemző szervezettség?

Tudatosság inkább. Nem szerettem játékosként sem, ha meglepetések érnek. Edzőként sem szeretem. A magyar válogatott a kaputól 26 méterre védekezik, a Hertha két méterrel előrébb, mert a játékosok komfortjának ez felel meg a legjobban. A kapus is jól érzi magát, a mezőnyjátékosok is, mert stabilitást kapnak hátulról. A szélső védők pedig besegítenek ehhez. Utána jön a pszichológia. A Hertha futott 124 kilométert is, mert a küzdelem és a párharcok az alaptételei ennek a rendszernek. Másként nem megy. Nálam alaptétel a futás, az ütközés.

Szalait bírálják. De azt csak lehet, hogy én látom, ha ő öt méterrel téved a letámadás elkezdésénél, akkor az egész rendszerünk elcsúszik, és tálcán kínáljuk a lehetőséget. Egy meccs 95 perc. Tudod, milyen sok az az öt perc, hogy 90 percig megy a meccs? Nemcsak nekünk, belülről, az ellenfélnek is. Mert az ellenfél is fárad. Ha mi nem fáradunk annyira, ha mentálisan rendben vagyunk, nincs pánik és stressz, és tiszta a fej, akkor van esély utolsó perces gólokra. Persze, én is szeretnék többet labdát birtokolva, szebben játszani, többet támadni, de ha ez nem megy, ha nem megfelelő erre a játékosállomány, akkor keretek közé szorítva.

Ez a felfogás már érthető a görög meccsre is?

Mindegyikre. Mindig a hétköznapi életből induljunk ki. Ha megvan a stabilitás otthon, ha a feleséged stabilitást kap, örül, mert tudja, mire számíthat. Nem jó a kiszámíthatatlanság. A pályán sem kell túlbonyolítani a dolgokat. Ha stabilitás van, már van esély.

Hová kell tenni a Freiburg-meccset a pályájában? Akkor mutatkozott be Berlinben a szeretett közönség előtt, nem várt vereséggel.

Általában állva szoktam nézni a meccseket, de ott visszaültem, miután kaptunk egy gólt. 15 perc után mondtam a segítőmnek, hogy akkor holnaptól kezdődik a munka. Láttam a csapaton a stresszt, hogy nincs hitük. És láttam, akárhogy erőlködnek, nem fog menni. Nem tudtam kizökkenteni őket. Kikaptunk, és másnap valóban nagy erőkkel elkezdtünk dolgozni, hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő. Csapatban érdemes dolgozni. Másként nincs értelme. Ezt teszem nap mint nap. Itt is, Berlinben is. Több szem többet lát. És ez még akkor is igaz, ha a döntés és a felelősség a legvégén az enyém. Ha frissek vagyunk szellemileg, akkor tudunk koncentrálni a hajrában is, nem adjuk meg az esélyt a riválisnak. És jöhet a gól.

A finnek ellen, az Augsburg ellen is megvolt a kotta. És az történt a pályán, amire számítottam, a cserék lendületet, beadásokat és helyzeteket hoztak. A válogatott és a Hertha között sok a hasonlóság, a párhuzamokat nem nehéz felfedezni.

Fegyelmezettség nélkül persze nem megy semmi. A fegyelmezetlenség őrli a kondíciót és az agyat is. A játékosprofilok sokat megmutatnak. Ha azokat látom, látom, mit lehet építeni. Ha az úgynevezett sztárom lazít, akkor nem csapatjátékos, ha ő másként értelmezi a szabályokat, akkor menthetetlenül elvesztünk. Együtt kell mozogni.

Tudott aludni a vereség után?

Természetesen nem. De ez nem újdonság. Aki szeret nyerni, az így van vele.