Pintér Attila az első Eb-selejtezőn több gólt kapott a magyar válogatottal, mint Dárdai Pál a további négyen eddig.
A magyar szakma Pintért jól védekező edzőnek könyvelte el, és mint aki jól szervezi meg a csapatjátékot, ő maga is számtalanszor kiemelte a tolódás fontosságát, ez volt a hitvallása.
Egerváritól azt tanulhattuk, milyen nehéz pár nap alatt felkészíteni a csapatot, milyen nehéz ilyen rövid idő alatt az edzőtáborban pótolni azt, amit a klubjában nem kap meg egy játékos.
Másoktól azt hallhattuk, milyen aprólékos – rendkívüli kitartást igénylő - munka egy megfelelő védelem összerakása, hát még az összeszoktatása, hogy ismerjék egymás gondolatait, helyezkedését, ilyesmi.
A masszív szó pedig szállóige volt szinte valamennyi hazai élvonalbeli edzőnél egy időben, de még most sincs olyan nyilatkozat, amelyikben ez ne szerepelne. Mindenki masszív csapatot szeretett volna, és természetesen az ellenfél igen masszív volt, ezért nehéz megtörni, akár csak egy gólt is rúgni neki.
Dárdai harmadszor jött haza a csapathoz, vagyis nagyjából 20 napot töltött el eddig nagyjából ugyanazokkal a játékosokkal, akikkel elődei, és megcáfolta az összes itthon terjedő csapatépítési elképzelést.
És még csak azt sem lehet mondani, hogy ugyanazzal a négy emberrel állt volna fel, hiszen egyszer sem állította fel ugyanazt a védőnégyest
Pedig a Hertha edzője csak azt igazolta, hogy jó szemmel, jó embereket és jó stratégiát választva nem olyan ördögi négy együttmozgó, egymásra figyelő, egymásért harcoló embert találni. Akár olyanokat is, akik korábban nem játszottak együtt a válogatottban.