Index Vakbarát Hírportál

Több százmilliós kudarc lesz a City-történet vége?

2015. április 11., szombat 21:24

A sokáig bajnokesélyes Manchester City néhány hét alatt összeomlott az angol bajnokságban, a BL-ben pedig továbbra sem megy neki. Mi okozta a csapat bukását? Kizárólag a vezetőedző Manuel Pellegrini a hibás, vagy más gondok is vannak?

A Manchester City prímán zárta 2014-et, november közepétől az év végéig egyetlen tétmeccsen sem kaptak ki, így az első helyet megtartották a Premier League-ben. Aztán tavaszra minden elromlott. A csapat sorra vesztette a pontokat, és már megint kiesett a Bajnokok Ligájából.

A bajnokságban a Crystal Palace már tavaly is a mérleg nyelve volt a bajnoki címért zajló harcban, most, hogy hétfőn 2-1-re elverték Cityt, a menedzsernek, Manuel Pellegrininek valahogy össze kellene rántania a csapatot a vasárnapi, Manchester United elleni rangadóra, különben az első háromtól is leszakadnak.

Így fest a jelenlegi tabella (nem elírás, a Chelsea egy meccsel kevesebbet játszott).

  Rangsor Csapat   Mérkőzés   Pontszám  
1. Chelsea 30   70  
2.   Arsenal   31   63  
3.   Manchester United   31   62  
4.   Manchester City   31   61 

Néhány hete még nehezen lehetett elképzelni azt, hogy a bajnoki cím ne a Chelsea és a City között dőljön el, de most már a bajnokság utolsó hét meccse arról is szól, a nyáron kirúgják-e Pellegrinit. 

Mi vezetett odáig, hogy a bajnoki címre hajtó csapatnál a szezon vége felé már inkább az a kérdés, ki irányít majd a következő idénytől?

A Manchester City üzletpolitikáját gyakran hasonlítják össze a Chelsea-ével, rávilágítva, hogy a londoniak mennyivel hatékonyabban igazoltak az utóbbi években, elég például Diego Costára vagy Cesc Fabregasra gondolni.

Ugyanakkor az abu-dzabi befektetők által pénzelt Citynél az ész nélküli költekezés egyetlen igazi sikere egy bajnoki cím volt, nemzetközi kupákban meg évek óta hiába várnak az áttörésre. Eközben a hasonló anyagi háttérből felturbózott PSG is eredményesebb tudott lenni a Bajnokok Ligájában.

Pellegrini 2013-as érkezése óta

Begiristain elismert szakemberként érkezett 

A korábbi Barcelona-játékos Txiki Begiristain 2003 és 2010 között volt a Barcelona technikai igazgatója. A játékostoborzás és az igazolások mellett felügyelte Frank Rijkaard és később Pep Guardiola kinevezését, utóbbi a klubtörténet legeredményesebb edzője lett. Begiristain irányítása alatt szerezte meg a Barcelona többek között Ronaldinhót, Samuel Eto'ót, Decót. A Barcelonától az elnök Joan Laportával együtt távozott, 2012-ben elismert szakemberként érkezett a Cityhez.

Az angol klubnál egyértelműen azt várták tőle, hogy új korszakot nyit a klub történetében, bajnoki címeket és nemzetközi sikereket reméltek. A klub kritikusai szerint nem is Pellegrini a hibás az újabb rossz szezonért, hanem a sportigazgató, mivel a kezdőcsapat Roberto Mancini távozása óta jelentősen nem alakult át, miközben egy rakás pénzt elköltöttek. A transfermarkt adatai szerint Begiristain érkezése óta a klub 156 millió fontot költött játékosokra, és nagyjából 50 millió fontot keresett a játékoseladásokból. 

Ezen a listán is több olyan játékos van, aki nem vált be, vagy nem tűnt túl átgondoltnak a szerződtetése. Ezért Txiki Begiristain sportigazgatót is elővehetik az idény végén, hiszen 2012-es kinevezése óta a City 149 millió fontot vert el tíz nagy igazolásra, és igazából csak a veterán Demichelis és Fernandinho vált be.

A nagyfőnök Ferran Sorianónak ezek mellett még az UEFA által kiszabott pénzügyi fair playes büntetés miatt fájhat a feje. 

Mindezek ellenére még így is megtörténhet, hogy a következő idényt a játékosai körében amúgy népszerű Manuel Pellegrinivel kezdik meg, de ennek leginkább az lehetne az oka, hogy legfőbb célpontjuk, Pep Guardiola továbbra is marad a Bayern Münchennél, és a 2016-ig érvényes szerződését kitölti.

Az Atlético Madridot edző Diego Simeone is új szerződést kötött, de amúgy sem feltétlenül bíznák rá a csapatot. Patrick Veira egy ideje már a klub utánpótlásában dolgozik, de még nem áll készen a PL-es feladatra, maximum átmeneti menedzserként lehetne elképzelni, ha Pellegrinit sebtében kirúgják, még mielőtt véget érne a szezon.

Maradjon Pellegrini?

  • 1077
    Jobb lesz, ha leváltják
  • 765
    Még egy évet érdemel
  • 422
    Nem tudom

Carlo Ancelotti már egyszer felmerült, de helyette inkább Roberto Mancinit nevezték ki, és igaz, hogy Ancelotti sorsa a Real-szezonjának függvényében alakulhat. Felmerülhet még Rafa Benitez neve, akinek a Napolinál nem alakulnak jól a dolgai, és ő már dolgozott is Angliában. 

Ha most vasárnap a Citynek sikerülne nyernie a Manchester United otthonában, akkor elindulhatnak felfelé, de a Chelsea befogása már így is lehetetlennek tűnik.

Az utóbbi hetek hektikus idegenbeli formája nem sok jót ígér, mert mennek még a Tottenhamhez és a Swansea-hez is a bajnokság vége előtt, így kijelenthető, a City-nek ez a szezonja is csőd.

Rovatok