Index Vakbarát Hírportál

1,69 százalék esélye maradt a Bayernnek

2015. április 16., csütörtök 11:52

Jackson Martínez 65. percben szerzett gólja alighanem végleg elintézte a Bayern Münchent, 3-1-es hátrányból ugyanis eddig nagyon kevés csapatnak sikerült felállnia az európai kupasorozatokban azóta, hogy bevezették az idegenben lőtt gólok előnyét. A nagyon kevés számszerűen ennyit tesz: 178 csapatból csak 3 tudott továbbmenni a visszavágó után, ez 1,69 százalék.

Ez már csak olyan kontextusban is érdekes, hogy az BL (BEK) és az UEFA-kupa története során tizenhat csapatnak sikerült háromgólos hátrányból fordítania a második mérkőzésen, de a 2003-04-es szezon óta ez nem történt meg.

A Bayern történelme is azt sugallja, hogy nem lesz fordítás, mert sosem álltak még fel kétgólos, idegenben szerzett hátrányból, négyből négyszer elbuktak. A Porto pedig kétgólos előnyről ritkán ront idegenben, 11 alkalomból csak egyszer nem jutottak tovább ilyen helyzetben, amikor 1980-ban a Grasshoppers 3-0-ra verte őket hosszabbításban.

Rovatok