Index Vakbarát Hírportál

Ha tizenegyes, hogy nem volt kiállítás?

2015. április 16., csütörtök 10:39

Három elképesztő hibát vétett szerda este a Bayern München, ami Európa legjobb védelmével bír, mindháromból gól lett, ezzel nyerte a Porto a BL-negyeddöntő első mérkőzését.

A második kettőnél teljesen egyértelmű volt a hiba: Dantétól elpattant a labda a rossz átvétel miatt, Ricaro Quaresma lecsapott rá és egyedül mehetett kapura. Utána Jerome Boateng vétett el egy fejest, rosszul mérte fel az ívet és alászaladt, Jackson Martínez pedig számított erre, így üresen kapta meg két védő mögött a labdát, már csak Neuert kellett elfektetnie.

Az első gól, a tizenegyes viszont sokkal érdekesebb helyzetből született. A Marca szerint ugyanis a spanyol bíró, Velasco Carballo két nagy hibát is vétett. Ők úgy látják, Jackson Martínez szabálytalanul harcolt a labdáért Xabi Alonsóval, tehát már ott le kellett volna fújnia a játékot, és szabadrúgásnak kellett volna jönnie kifelé. Velasco Carballo viszont tovább engedte, és amikor Manuel Neuer buktatta a kolumbiait, tizenegyest ítélt. Csakhogy Martínez ekkor már 100 százalékos ziccerben volt, a német kapus volt az utolsó ember, ezért egyértelműen piros lapot kellett volna felmutatnia már a harmadik percben.

Porto-Bayern 3-1

A BBC szerint viszont a sárga lap volt a helyes döntés, mert Martínez nem a kapu felé mozgott, hanem kifelé cselezve próbálta megverni a kapust. A visszajátszáson viszont az is látszik, hogy Neuer előbb a labdához ér lábbal, ami irányt is változtat, csak utána esik át rajta Martínez, így a tizenegyes ténye is kérdéses lehet.

A spanyol bíró mindenesetre megadta, Neuer is kapott egy lapot a megmozdulásáért, a Porto pedig 3-1-re nyert hazai pályán. Mindezt Európa (öt legerősebb bajnokságának) legjobb védelme ellen: a Bayern idén ugyanis meccsenként átlagban csak 0,46 gólt kap, megelőzve a Juventust, a Barcelonát, a Southamptont és a Monacót.

Rovatok