Index Vakbarát Hírportál

Felejtse el Neymar dupláját, Iniesta gólpasszának különdíj járna

2015. április 22., szerda 09:55

A barcelonás Andrés Iniesta gólpassza volt a kedd esti Barcelona–PSG Bajnokok Ligája-negyeddöntő legnagyobb megmozdulása, a 14. percben bemutatott vágtáját legalább ötször meg kell nézni, hogy elég legyen belőle. 

A csapatkapitány mélyen a saját térfelére ment vissza a labdáért, majd rákapcsolt, és végigszlalomozott a PSG-játékosok között: Cabaye, Cavani és Verratti mellett is elment.

Kábé ötven méteren át vezette a labdát, hogy aztán tökéletesen ugrassa ki Neymart, aki szépen fejezte be az akciót. De az előkészítés volt igazán pazar, a brazil sztár is a gólja után egyből Iniestához rohant oda, hogy megköszönje neki a zseniális asszisztot.

Iniesta assist vs PSG

Iniestának ezzel négy gólpassza van a Bajnokok Ligájában, a legjobb az egész mezőnyben, ráadásul hármat a PSG ellen adott. A bajnokságban ugyanakkor egy sincs neki, és voltak olyan időszakok a szezonban, amikor kritikákat is kapott, de ezzel az asszisztjával megmutatta, hogy miért lehet még mindig számítani rá. 

A szünetben már 5-1 volt összesítésben a Barcelonának, úgyhogy Luis Enrique lehozta Iniestát, és Xavit küldte a helyére. 

Rovatok