A PSG-középpályás Marco Verratti nem játszhatott a PSG-ben a Barcelona elleni első BL-negyeddöntős meccsen, és szerda este ugyan vele is kikaptak 2-0-ra, de legalább a hazai közönség is ünnepelte
A 18. percben már összesítésben 4-1 volt a Barcelonának, úgyhogy a hazai szurkolók is elengedték magukat, ekkor jött Verratti, aki egy szerelési kísérletet lerázva, előbb Suárezt, majd Messit is megszívatta, aztán egy pazar indítást adott.
Elég ritkán látni, hogy a Barcelona két sztárját egymás után így kicselezik, a közönség fel is hördült, a támadás végén nagyon megtapsolták a huszonkét éves olasz középpályást, akit az év elején a Barcával is hírbe hoztak.
A Barcelona 2-0-ra nyerte meg a meccset, és 5-1-es összesítéssel jutott az elődöntőbe, viszont a mezőnyben Verrattinak volt a legtöbb sikeres passza, kilencvenegyet osztott ki pontosan.
Már a Bajnokok Ligája legutóbbi idényében is a legpontosabban passzoló játékosok között volt, a mostani kiírásban és 92 százalékos a mutatója.