Index Vakbarát Hírportál

Hernandez szárnyal, így a Real is nyer

2015. április 26., vasárnap 22:58

A Real Madrid egygólos hátrányban volt, de végül 4-2-re legyőzte a Celta Vigót a spanyol bajnokságban. Hernández két gólt is szerzett.

A Real Madrid folyamatos győzelmi kényszerben van, nem engedheti meg magának, ha bajnok akar lenni, hogy a Barcelona még nagyobb előnyre tegyen szert.

Az Atlético Madrid szerdai legyűrése után a bajnokság kilencedik helyén álló Celta Vigó volt az ellenfele Cristiano Ronaldóéknak. A hazai csapat bátran kezdett, és a kilencedik percben már vezetett is a balszélről betörő Nolito góljával. A védelem nem volt túl stabil, Sergio Ramos egyik lábán rajta sem volt a cipő, ezért sem tudott rendesen közbeavatkozni.

A Real a 16. percben egyenlíteni tudott, Ronaldo vitte le az alapvonalig, a középre betett labdájából még nem lett gól, de egy rossz felszabadítás után a második hullámban érkező Toni Kroos ügyesen a bal felső sarokba perdített 16-ról.

Nyolc perc múlva már a Realnál volt az előny. Az Atléticónak is betaláló Hernandez kényszerítők után az ötös sarkáról lőtt éles szögből a kapus lábai között hálóba.

A Celta Vigo azonban továbbra is rohamozott, a 24. percben megint lefutotta a Real-védelmet. Santi Mina első lövése még a kapufára ment, de a kipattanó szerencsésen elé került, és közelről már nem hibázott. A Real még az első félidőben visszavette a vezetést, James próbálkozott 18 méterről, a hazaiak szerencsétlenségére lövése irányt változtatott egyik védőn, így esélye sem volt fogni a labdát Sergio Alvárez kapusnak.

A 68. percben a héten nagy formában játszó Hernandez eldöntötte a meccset. Sergio Ramos jól vette észre, hogy nagy területe van a csatárnak, így félpályáról felküldte neki a tizenhatosra, egy jó labdalevétellel meg is verte védőjét, és a kapus mellett a hálóba lőtt.

A Real Madrid a győzelmével 79 pontos, két ponttal van a tabellát vezető Barcelna mögött 33 forduló után.

Rovatok