Index Vakbarát Hírportál

Felbosszantotta Dárdait a csapat sztárja

2015. április 28., kedd 09:22

A német Bild kiderítette, hogy Dárdai Pál megbüntette a Hertha legnagyobb sztárját, a BL-győztes csatárt, Salomon Kalout.

„Nem szeretnék neveket mondani. Mindenki egyenlő előttem. Ha késik valaki, fizet. A csapatkasszának mindez jó, a morálnak pedig nyilván nem az” – idézte a magyar edzőt a lap, amely azt is tudni véli, hogy a csatárnak 250 euróba került a félórás csúszás.

Dárdai korábban rendre megvédte centerét, aki 603 perce gólképtelen, a Bayern München ellen pedig a 66. percben lekapta a pályáról. Amióta ő az edző, ilyen korán egyszer sem cserélte le, a kapu előtti bizonytalanságai ellenére is bízott benne. Előfordulhat, hogy már ez is a fegyelmezés része volt.

A lap ugyanakkor kiemeli, hogy Kalou még mindig példakép, és nagy szüksége van rá a klubnak, amelyik még nem biztosította be a helyét az első osztályban, a másik előretolt ék, Julian Schieber pedig még mindig sérült.

A Hertha 34 pontot gyűjtött eddig, szombaton a bajnok Bayerntől kapott ki 1-0-ra a hajrában. A berliniek távolságra hat pont az osztályozót jelentő 16. pozíciótól – ezt a Hamburg foglalja el –, de a hétvégén a Mönchengladbachot fogadják, amelyik jelenleg a harmadik, és a BL-selejtezőt érő helyért küzd nagy erőkkel.

A német bajnokságból még négy forduló van hátra. A Hertha a Gladbachon kívül játszik még Dortmundban, fogadja a Frankfurtot, legvégül pedig a Hoffenheimhez megy.

Rovatok