Index Vakbarát Hírportál

Csoda lenne a 16 csapatos futball NB I.

2015. május 4., hétfő 15:37

Nemrég ismét felélénkültek a viták a labdarúgó NB I. létszámcsökkentéséről. Könnyen előfordulhat, hogy komolyabb intézkedések nélkül is elég jelentősen csökkenhet az élvonal létszáma.

Varjú Tamás, az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottságának elnöke szerint 4-5 klub esetében kisebbfajta csoda lenne, ha megkapná a licencet. Egy pedig sem az NB I.-re, sem az NB II.-re nem adott be kérelmet. (Ez alighanem a Győr.)

Varjú Tamás a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában nyilatkozott: "Összesen 41 kérelem érkezett, de hárman később visszavonták. Klubneveket még nem mondhatok, de van 4-5 olyan élvonalbeli klub, amelyek lécátugrása kisebbfajta csoda lenne, elsősorban a pénzügyi kritériumok hiánya miatt."

"Nem vagyok kompetens az NB I létszámcsökkentésében, de ha például 10 csapat kap licencet, akkor nem lehet 12 csapatos a bajnokság. Ez esetben a versenyrendszer módosítással lehetne csak feltölteni a ligát" – mondta el a testület elnöke.

"Úgy tíz éve lényegében változatlanok a szabályok, köztük az, hogy adott év március 31-én nem lehet semmiféle olyan tartozás, amely előző év december végéig keletkezett. Ennek ellenére, hiába figyelmeztetünk, mégis vannak ilyen hiányosságok, ami bizonyos kluboknál teljesen érthetetlen. Nagy a fegyelmezetlenség, mi is ezért ülésezünk kétszer, hogy tudjanak pótolni. Még most is van olyan klub, amely dokumentumok híján egyetlen pontban sem felel meg a pénzügyi kritériumoknak. Mindez nagyon is felveti a vezetők és tulajdonosok felelősségét. Nem gondolom ugyanis, hogy valami hatalmas magasságot kellene átugrani, ha odafigyelnének."

Rovatok