Index Vakbarát Hírportál

A Hertha-sztár flegmasága felhúzta Dárdait

2015. május 18., hétfő 08:13

A Hertha BSC utolsó hazai meccsén egy győzelemmel bentmaradhatott volna az első osztályban, de végül gól nélkül végzett a Frankfurttal.

60 ezer néző szeretett volna együtt ünnepelni a csapattal, amely ezúttal is kevesebbet birtokolta a labdát, mint riválisa, 37-63 volt az arány, ez a hátrány általában eddig valamennyi meccsre ráillett. A Dárdai Pálra jellemző szervezettség ugyanakkor most is megvolt, mert a vendégcsapatnak alig akadt helyzete.

A Kicker a meccstudósításának azt a címet adta, hogy egy kicsit Kalou-n múlt a győzelem elmaradása.

A BL-győztes elefántcsontparti csatár, aki több mint 800 perce gólképtelen a Bundesligában, az 54. percben eldönthette volna a meccset, amikor teljesen egyedül törhetett kapura, de ahelyett, hogy elvitte volna a labdát a kapus mellett, vagy keményen meglőtte volna a labdát, flegmán alányesett, Trapp pedig kiütötte a labdát. (A videón 1:20-nál az eset.) Utána Kalou még adott egy tökéletes passzt, akkor azonban Haraguchi hibázott, nem találta el a kaput.

Hertha-Frankfurt 0-0

A Berliner Morgenpost csupa haragos emberrel beszélt.

Dárdai azt emelte ki, hogy ennyi lehetőségből egy gólt mindenképpen össze kellett volna hozniuk.

„Nincs rendben, ahogy ezt a helyzetet Kalou kezelte. A mi esetünkben, amikor minden pontért meg kell szakadnunk, ez nem fér bele. Ha majd a tükörbe néz, remélem megkérdi magától, biztosan a helyes utat választotta-e. Ha belövi, van egy nyugodt hetünk, ehelyett úgy megyünk a Hoffenheimhez, hogy tudjuk, nem biztos, hogy az lesz az utolsó meccsünk a szezonban. Ha minden jól megy, akkor az utolsó lesz, és mehet mindenki szabadságra, de ha nem, mehetünk osztályozóra, és a pihenés csak utána jöhet.”

Dárdai sokáig kiállt csatára mellett, akit az előző edző (Jos Luhukay) gyakorta a padra ültetett. A magyar szakember gyilkosnak nevezte a kapu előtt, így próbálta visszaadni az önbizalmát, de ez az ösztön, mintha elhagyta volna. És mintha ez a kihagyott ziccer szezonjának szimbóluma is lett volna.

A Hertha matematikailag még a 16., osztályozós helyre sodródhat, ha a Hoffenheimnél nagyon kikap, és a többi eredmény szerencsétlenül alakul.

A sportigazgató, Michael Preetz is kitért a meccs értékelésében Kalou rontására. „Ha vezetünk négy góllal, akkor megértem ezt a lazaságot, de erre a flegmaságra ebben a helyzetben semmi szükség nem volt. Ez egy vissza nem térő esély volt” - magyarázta.

A Lustenberger is leszúrta csapattársát, mert azt mondta, az utolsó pillanatig koncentrálni kell, nem pedig könnyeden pörgetni. „Egy csapat eredményességét kockáztatta” - jelentette ki határozottan.

Az utolsó meccsen illetve a következő szezonra így eléggé bizonytalan Kalou helye, pedig nagy szüksége lenne rá a berlinieknek, hiszen a másik csatár, a Dortmundtól érkezett Julian Schieber hosszú sérülése után még a kispadon sem ülhet.

A Hertha egyébként a legutóbbi hat fordulóban nem győzött.

Rovatok