Index Vakbarát Hírportál

Orrtöréssel megúszta a pánikot keltő ájulást a dnyiprós

2015. május 28., csütörtök 10:45

Rémisztő jelenet zajlott le a szerdai Európa Liga-döntőben Varsóban, amikor az ukrán Dnyipro Dnyipropetrovszk játékosa, Matheus Leite Nascimento összeesett a pályán.

Épp odaért az egyik játékostársa a brazil csatárhoz, amikor az elájult, majd hosszas ápolás után, hordágyon vitték le. Ekkor már mozgott, de a mérkőzés után a Dnyipro-edző Miron Markevics is csak annyit tudott mondani, hogy úgy tűnik, minden rendben van vele.

Matheus elájult az EL-döntőben

Csak később derült ki, hogy egy korábbi összefejelés, illetve az akkor elszenvedett orrtörés okozhatta az ájulást a brazil csatárnál, akit a stadionból egyből kórházba szállítottak, de pár órával később visszatérhetett a csapat mellé a szállodába.

A 32 éves Matheus ájulása után joggal gondolt mindenki a legrosszabbra: a hétvégén egy argentin játékos vesztette életét mérkőzés közben hirtelen szívleállás miatt, míg a közelmúltban két fiatal belga játékos is azután halt meg a kórházban, hogy mérkőzés közben esett össze. A végül a döntőt 3-2-re nyerő Sevillánál is történt már hasonló: 2007 augusztusában Antonio Puerta szenvedett végzetes szívrohamot a csapat egyik mérkőzésén.

Rovatok