Index Vakbarát Hírportál

Blatter: Túl késő, már nem mondhatok le

2015. május 28., csütörtök 15:10 | aznap frissítve

Miután Sepp Blatter FIFA-elnök csütörtökön vésztanácskozást tartott a kontinentális szövetségek vezetőivel a szerdán kirobbant botrány és letartóztatások miatt, az UEFA rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze csütörtök délutánra.

Ezen az európai szövetséget irányító Michel Platini elmondta, elege van a FIFA botrányaiból, túl sok volt már belőlük, és súlyosan károsítják a futball imidzsét. Az 54 tagországgal ezért úgy döntöttek, hogy a legtöbben a jordán hercegre, Ali bin al-Husszeinre fognak szavazni, aki az egyetlen kihívója Blatternek. Szerintük több mint ötven szavazatot kaphat a herceg. De ez nem lesz elég önmagában.

Még nem tudni, kit támogat az MLSZ

Michel Platani csütörtöki bejelentése után kerestük az MLSZ-t, hogy megtudjuk, Csányi Sándor és a szövetség kit támogat a pénteki elnökválasztáson. Kérdésünkre délután nem tudtak hivatalos választ adni, de amint megtudnak valamit az MLSZ-elnöktől, közlik.

Platini a Blatterrel való találkozóról annyit mondott: közös múltjukra és barátságukra való tekintettel kérte a FIFA-elnöktől, hogy mint férfi a férfival beszéljenek négyszemközt, de Blatter azt válaszolta, hogy nyugodtan mondja mindenki előtt a véleményét. Ezután Platini azt kérte a svájci vezetőtől, hogy mondjon le.  A többi kontinentális vezető nem kérte Blattertől, hogy távozzon posztjáról – igaz, az afrikai és a közép-amerikai vezető amúgy sem volt ott a találkozón.

Később Blatter és Platini négyszemközt is beszéltek, ezen Platini ismét felhívta a FIFA-elnök figyelmét: fel kell fognia, milyen súlyos a helyzet, és le kell mondania, mert árt a FIFA-nak.

Ha Blatternek nem lenne elég baja

Csütörtök estére megérkeztek a katari vb-t építő munkások helyzete és az Izrael FIFA-tagsága ellen tüntetők is a FIFA-kongresszus megnyitójának helyszínére.

Blatter erre azt mondta:

Nem mondhatok le, már túl késő egy nappal a kongresszus előtt.

Blatterre hatással voltak Platini szavai, legalábbis az UEFA-elnök ezt állította, főleg azért, mert barátként beszélt vele. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha a FIFA nem teszi meg a szükséges intézkedéseket a katari vb-t övező balhékkal kapcsolatban, Platini azt mondta, akkor majd az FBI megteszi.

A szerdán letartóztatott aktív és már visszavonult FIFA-vezetők ellen is az FBI vezetett nyomozást.  Platini elmondta, hogy hamarosan ismét találkoznak az európai futballvezetőkkel, és

Blatter megválasztása esetén megfontolhatják a bojkottot a FIFA ellen. Nem zárta ki a 2018-as  orosz világbajnokság bojkottját sem. De nem ez a konkrét cél.
 

Rovatok