Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő öngól és kiesés az U20-as vb-n

2015. június 10., szerda 08:34

A rendes játékidőben két perc hiányzott a továbbjutáshoz az U20-as világbajnokságon a szerbek ellen. Az emberelőnyben lejátszott hosszabbításban helyzetig sem jutottunk, majd Talabér borzasztó pechesen ért a labdához a 117. percben. Ezzel lett vége. Szerbia a nyolc között.

A 20 év alattiak világbajnokságán Magyarország egy, Szerbia két győztes meccsel érkezett a nyolcaddöntőbe. A mieink az első meccsen nyertek, Észak-Korea 5-1-es legyőzésével váltották meg a helyüket a 16 között, míg a szerbek veszítettek az első meccsen Uruguayjal szemben, aztán Malit és Mexikót verve – két 2-0-val – csoportelsőként mentek tovább.

A szerbek egy éve, a Magyarországon rendezett U19-es Eb-n a négy között voltak, a portugálokkal szemben csak büntetőkkel maradtak alul, míg mi ugye hatot kaptunk tőlük a felcsúti meccsen. Szóval, inkább a szerbek voltak az esélyesek.

Az első félidő ennek megfelelően is alakult. Eseménytelen negyedóra után az övék volt az első helyzet, az első fél óra előtt kellett az első igazi bravúrját bemutatnia a magyar kapusnak. Akkor Zdjelar 17 méterről lőhetett, Székely úszott a levegőben, és a bal felsőből kikaparta a labdát.

Mandics négyméteres lövésénél reflexből kapott bele a labdába, így mentette meg a csapatot a góltól, amikor pedig megint csak a szerb középcsatár húzott el a védelem mellett, középre jött a lövése, onnan ütötte ki.

Serbia vs Hungary 2-1 U20 World Cup 2015

Komoly helyzete a magyar válogatottnak nem volt az első 45 percben, Zsótér ugyan jól ismerte fel, hogy kapura kell húzni a labdát, miután a kapus pontatlanul ütötte ki, de a kapu mellé sikerült.

A második félidőben aztán jött a fordulat. A szerbek tiszta lövőhelyzetet alakítottak ki: Zsivkovics csúnyán befűzte a magyar védelem jobb oldalát, középre adása után azonban Jankovics lábáról leperdült a labda, pedig szemben állt a kapuval, 11 méterre, aztán Tamás Krisztián labdaszerzése után ment a kontra.

Kalmár a hosszú indítás után bátran bevitte a labdát a tizenhatoson belülre az 57. percben, megtartotta, majd a lehető legjobb ütemben visszapasszolt, Mervó pedig ballal azonnal a léc alá vágta. A győri csatárnak ez volt az ötödik találata a tornán, csak Nigéria ellen nem volt eredményes.

Nemsokára Zsótér is kilépett nagy helyzetben, de nem talált kaput, majd amikor a fáradó védők között ismét bevitte a büntetőterületen belülre a labdát, akkor lövés vagy átadás helyett inkább feldobta magát a Dunaújváros játékosa. Mateu Lahoz spanyol játékvezető ezt nem ette meg.

A szerbek ezek után nagyon nyomtak, folyamatosan náluk volt a labda, a mieink erejéből csak az elvagdosásra futotta. A 91. percben Saponjics egy szöglet után – előrevetődve – az ötösről a kapuba fejelt.

Egy perc múlva Gajics csak szabálytalanul tudta megakadályozni a meginduló Nagy Dominikot, ezért megkapta a második sárgáját, vagyis a hosszabbítást emberelőnyben játszhattuk le.

Az első 15 percben egyáltalán nem látszott, hogy a szerbek kevesebben vannak. Igaz egyik oldalon sem alakult ki helyzet. Kalmár szögleténél erre lehetett volna esélyünk, de erőtlenül jött be a labda.

Nagy Dominik lövését leszámítva a második negyedóra is eseménytelen volt, nem tudtuk az akaratunkat az ellenfélre kényszeríteni.

A 118. percben aztán jött a legnagyobb dráma

Talabér az ötös sarkán hihetetlenül szerencsétlenül ért egy oldalról belőtt labdához, bal lábáról felperdült a labda, és Székely felett beesett a kapuba. Menteni akart, mert volt mögötte egy szerb játékos, de ennél gyatrábban nem érhetett volna bele.

Storckot dicsérték az amerikai közvetítésben, és valóban: a magyar csapat szervezetten mozgott, a német szakember azonnal lekapta a pályáról Kecskést, amikor már volt egy sárgája, és látszódott, nem bír Mandiccsal. Igaz, a helyére épp Talabér jött be.

Rovatok