Király Gábor mindig is azt mondta, hogy egyszer vissza fog térni Magyarországra. Az idő most jött el, a kapus a Haladással kezdte meg a felkészülést a következő NB I.-es szezonra.

„Nem lehet azt érzékeltetni, mit jelent visszajönni ide, talán nem is érdemes. Ezt az érzést csak azok ismerik, akik egy kis időt eltöltöttek a Haliban. Bármelyik ligában is védtem, mindig megnéztem, mit játszott a Hali. Itt nőttem fel, biztos voltam benne, hogy visszajövök még ide: a pálya, a házak, az utcák alig változtak. Pontosabban velem együtt korosodtak, de az emlékek ettől még elpusztíthatatlanok. Nagy örömmel vagyok itt, más magyar csapatban nem is tudtam volna magam elképzelni. Mindig kerestem a kihívásokat, lehet, hogy ez lesz a legnagyobb az egész pályám alatt, hiszen a mezőny közepében szeretnénk lenni.”

kikaptak Csepelen 2-0-ra. A következő fordulóban, hazai pályán a Ferencváros volt az ellenfél, 1-1 lett. Már nem tudja, melyik meccsen volt benne nagyobb drukk.

„Az izgalom természetes is volt, hiszen még nem voltam 18 éves, és a felnőttek között kellett kipróbálnom magam, az erőmet. A bennem lévő feszültség aztán fokozatosan oszlani kezdett. Ahogy a pályára léptem, meg is szűnt. Onnantól már csak a felfokozott szurkolói hangulatot kellett kizárni, hogy zavartalanul tudjak összpontosítani a feladataimra.

Gabor Kiraly playing for Haladas (1994) in an early edition of the famous joggers pic.twitter.com/fnSndtgb1b

— Tomasz Mortimer (@TMortimerFtbl) March 31, 2015

Soha nem képzelte el 18 évesen, meddig szeretne eljutni, mi mutatna jól a neve mellett, mivel lenne majd egyszer elégedett. Inkább rövid távú vágyai voltak, nem látta előre magát a felnőtt válogatottban vagy éppen valamelyik topliga komoly csapatában. Egyszerűen csak jó kapus akart lenni, kevés hibával.

Az újabb mérföldkő: 1997. szeptember 28.

Az újonc Hertha győzelem nélkül állt addig az élvonalban, a Kölnt fogadták. Jürgen Röber edző Christian Fiedler helyett a magyar kapusnak szavazott bizalmat. A berliniek 1-0-ra nyertek, ez volt az első meccsük a szezonban, amelyiken nem kaptak gólt. Király nem a később védjegyévé váló szürke melegítő alsóban védett, hanem egy fekete rövid nadrágban.

„Világéletemben a lehetőségeket kerestem, a lehetőségekért harcoltam és edzettem, akkor megkaptam. A nézők Fiedlerben jobban bíztak, a város szülötte volt, az ő nevét hallottam mindenfelől. Én egy idegen közegben, idegen futballkultúrában akkor megkaptam az esélyt. Nem kaptam gólt. Így utólag visszaemlékezve nem volt az egy különleges meccs. Sőt, csak utólag mondhatjuk, hogy akkor kezdődött el a karrierem. Valami olyasmi érzés lehetett bennem, hogy ezzel csak az első célt értem el, még nagyon sokszor szeretnék a kapuban állni. Céltudatos ember vagyok.”

Nem fogadták el könnyen, a következő meccseken is meg kellett küzdenie a bizalomért.

Tavasszal éltették először, akkor tört meg a jég, ami nagyon jólesett neki. De még akkor is csak úgy skandálták a nevét, hogy utána Fiedlerét is.

Megdolgoztam a bizalomért, ez így természetes.

1998. március 25.: az újabb mérföldkő

Berlini felfutásával együtt a válogatottban is megkapta a bizalmat: Bicskei Bertalan kezdőnek jelölte Bécsben az osztrákok ellen. Szinte rögtön első labdaérintésekor megfogta Toni Polster tizenegyesét. A válogatott 3-2-re nyert.

„Abban a meccs utáni elcsukló hangú nyilatkozatban sok minden benne volt. Egyáltalán nem szégyelltem, hogy elérzékenyültem, egy hét múlva lettem 22 éves. Érzelmileg kit ne érintene meg ilyen fiatalon, hogy a magyar drukkerek kórusban őt éltetik. Hogy miatta is utaznak el Vas megyéből a válogatottért. Hogy Illés Bélával, a korábbi szombathelyi bálvánnyal egy csapatban játszhat, pedig nem olyan rég még a labdát szedtem neki. Annak ellenére, hogy azt mondták az okosok, előbb a fővárosban kellene mutatnom valamit, majd onnan külföldre menni, megmutattam, másként is lehet. Igen kíváncsi is voltam, milyen szurkolói reakciókat fogok kiváltani. Végül is örömet okoztam. Mert hát nem ment rosszul a védés, és nyertünk. Ha akkor, ott véget ért volna a pályafutásom, már akkor boldog lettem volna, mert elértem valamit, amiről nagyon sokan álmodoznak. Egyszeri, megismételhetetlen érzések kavarogtak bennem.”

1998 júliusában az övé a hónap gólja, a Karlsruhénak lőtte, kapuskirúgása után kötött ki a kapuban – igaz, kellett hozzá Jentzsch ügyetlensége is.

A Hertha is egyre jobb lett, 1999-ben bejutottak a Bajnokok Ligájába, legyőzték a Milant, a Chelsea-t, a Barcelonával döntetlent játszottak.

Amikor arra kértem, hogy válasszon ki egy meccset, ami neki A MECCS volt, kicsit gondolkodott, majd végül úgy döntött, ilyet képtelenség megnevezni.

Egy fecske amúgy sem csinálhat nyarat, a futball csapatjáték.

Úgy indokolt, hogy egy vesztes meccsen is védhetett kimagaslóan, de egy győztes meccsen is akadhatott olyan hibája, ami megmaradt benne, miközben a nézőknek fel sem tűnt.

Mivel a Herthában folyamatosan kimagaslóan védett, természetesen felkeltette a legkomolyabb csapatok érdeklődését is. Az Arsenal ötmillió eurót kínált érte 2001-ben, a Hertha azonban legalább hétmilliót szeretett volna kapni, így végül nem jött össze az üzlet.

Ez volt a legkonkrétabb ajánlat, de a Milan és a Real Madrid érdeklődéséről is hallani lehetett. 

Hét évig a Királyunk voltál, köszönjük, Gábor! 

– ezzel a magyar nyelvű transzparenssel köszöntek el tőle a berlini drukkerek, amikor 2004-ben váltott.

Voltak olyan pillanatok, amikor feladta volna, de a dac vitte előre Berlinben és a folytatásban is. A motiváció mindig vele tartott, az alázat pedig kiemelt helyen szerepel a szótárában.

„Ilyen a neveltetésem, ezt követelték meg tőlem a szüleim, az edzőim, és akkor sem fanyalogtam, ha télen a kővé fagyott salakos pályán kellett elvetődnöm. A motivációval mindig önmagam határait feszegettem. És többnyire jó döntéseket hoztam.”

A Crystal Palace-hoz került, és nem bánta meg, hogy végül nem a Liverpoolhoz.

Az angol élvonalból egy év után kiestek, ő még egyszer az Aston Villával szerepelt a Premier League-ben, később a Burnley játékosa volt. Akkor azt írtuk róla, hogy megalázó helyzetbe került.

Amikor ez az epizód került szóba a beszélgetésnél, helyesbített.

„Ha nincs az az év, és nem tudtam volna átmenetileg pihenni, lehet, már nem is védenék. Tudtam, hogy majd lesz egy olyan periódus, amikor körön kívülre kerülök. A nálam sokkal jobbaknál is akadhat egy kisebb törés. De nézzük a jó oldalát, hiszen a személyiségem mindig ilyen pozitív volt. Nem volt nyomás rajtam, nem kellett készenlétben állnom, feltöltődhettem. 18 éves koromtól kezdve igen komoly terhelést kaptam, nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is szükségem volt egy kis szusszanásra. Még úgy is, hogy akkor nem volt tétmeccsem, ha visszaosztom az eddig lejátszott meccseimet, 35-öt legalább lenyomtam egy szezonban.”

Király egy spirálfüzetben vezeti az eddigi meccseit, mindenhová beírta az eredményt.

Később visszatért Németországba, előbb a Leverkusen alkalmazta, majd az 1860 Münchennél védett öt évet.

Majd még egyszer, tavaly, egy általa nem mindennapinak tartott szerződéssel ismét Anglia felé vette az irányt, a Fulham tartott igényt rá. Ő lett a biztonsági megoldás, a megtestesült rutin.

Nem kis dolog ám egy fiatalt felkészíteni a kapuslétre, átadni neki a tapasztalatot és a tudást. Ezt vállaltam, hat meccsem lett.

Június végén egyébként szintén ezt a tudást adta át, amikor Szegedre, Szentesre és Bajára utazott, ahol a kapusiskoláját is népszerűsítette, de emellett a technikákat és a módszereit is átadta. 

„Racionális a gondolkodásom. Ha megfogod a labdát, minden oké, ha nem, gólt kapsz. Ha vannak hibák, ki kell javítani. Ha esetleg a képzésben vannak hibák, azokat is lehet javítani. Amikor egyszer a Schalke ellen az első félidőben öt lövés ment a kapura, ebből négy beakadt, egy pedig a kapufán csattant, szívem szerint lehúztam volna a kesztyűm, hogy jobban érezzem a labdát. A csupasz kézzel védés is egy ilyen technika. Nem méregből vettem volna le, hanem a tökéletesítésért.”

Ahogy Király korosodott, úgy lett megfontoltabb, lehiggadt. De azért még pontosan emlékszik arra, amikor a Tottenham ellen egy bukfenccel vette fel a labdát a csatár elől, vagy amikor egy Werder elleni meccsen a gólvonalon lábbal állított meg egy közeli fejest, nem kézzel, ahogy megszokott.

Nagy vágyát, hogy egyszer a kapufára dobva a labdát indítsa el a szélsőhátvédet, nem csinálta meg.

„Felkapta ezt a sztorit a német, később pedig a magyar média. Onnan indult az egész, hogy kérdezték, ki a példaképem. Mire mondtam, hogy Hegedűs Péter, akit persze nem ismerhettek a Haladásból. Mondtam, hogy tőle láttam olyat: egy beadás lehúzása után a saját kapuja felé fordul, a saját kapufájáról indítja el a támadást. Ebből sztori lett, hiszen valljuk be, elég extrém helyzet.

Amikor pedig az egyik szezonzárón, a Hamburg ellen, egy 6-1-es meccsen lekaptam a labdát, akkor a kapum felé fordultam. Az ünneplő, euforikus hangulatban lévő 70 ezres közönség teljesen ledermedt. Mintha elvágták volna a hangorkánt. De végül nem csináltam meg. Ezek a kapufák már kör alakúak, míg Hegének még négyzet volt és fa.

És az is eszemben van, hogy Röber edző azt mondta a Werder-meccs után, hogy Maradonának is elcsúszhat a talpa alatt a labda. Nem fenyegetett ő ezzel, még csak nem is fegyelmezett, csak megállapította. Én meg csak azt mondom, rizikó nélkül nincs siker. Kockáztatni is kell olykor.”

Király nem tekint előre a szeptember 4-i magyar–románig, így értelemszerűen egyelőre a századik válogatottság sem foglalkoztatja. Annak örül csak, hogy a kezünkben van az Európa-bajnoki részvétel esélye.

Amondó, nekik, kapusoknak nem is lehet más dolguk, mint hogy megnehezítsék a szövetségi kapitány döntését, kit állítson a kapuba. Mert ha így lesz, akkor mindannyian jó formában védenek.

Dárdai Pál kapitánnyal a kezdeti sikereiket együtt érték el a Herthánál a kilencvenes évek végén, ezért nyilván senki nem ismeri őt olyan közelről, mint ő.

Amikor felvetem neki, hogy elérzékenyülne-e, ha Görögországban, az utolsó meccsen egy Eb-részvételt ünnepelne, csak annyit mondott.

Lépésről lépésre építjük magunkat. Talán nálam is bevált. Ne nézzünk nagyon messze.