Index Vakbarát Hírportál

Arany-kupa: már az első meccs előtt megszökött a kubai csapat harmada

2015. július 9., csütörtök 23:06

Bár az Egyesült Államok nemrég enyhítette Kuba elleni szankcióit, a sportolóknak még mindig sokkal kifizetődőbbnek tűnik Kubán kívül, mint azon belül boldogulni.

Így gondolkodott az a hét labdarúgó, illetve a szövetségi kapitány is, akik az Egyesült Államokban rendezett Arany-kupára utazva léptek meg a válogatottól, ráadásul még az első csoportmeccsük előtt.

Kuba Mexikó ellen kezdte volna meg a kupát, akik ellen eddig sem számítottak esélyesnek, csakhogy heten meg sem érkeztek Chicagóba a mérkőzés helyszínére. Eredetileg a helyszínről csak annyit jelentettek, hogy a vezetőedző és hat játékos logisztikai problémák miatt nem ért oda Antigua és Barbudából, ahol a karibi olimpiai selejtezőjüket játszották, de később kiderült, hogy megszöktek, hogy Kubán kívül telepedjenek le. Szerdán a kubai futballszövetség azt is közölte, hogy a csatár Keiler Garcia is elhagyta a válogatottat, így rá sem számíthatnak Mexikó ellen.

Kuba így kénytelen lesz 16 játékossal vállalni a tornát, ahol csütörtökön (magyar idő szerint péntek hajnalban) Mexikóval találkoznak, majd sorban Trinidad és Tobago, valamint Guatemala ellen folytatják a csoportkört.

Frissítés: az első meccsükön 6-0-ra kaptak ki Mexikótól.

Rovatok