Index Vakbarát Hírportál

Németh nem tud leállni: újabb gólpassz az MLS-ben

2015. július 19., vasárnap 10:01

Továbbra is tart Németh Krisztián remek formája a Sporting Kansas Cityben, amely sorban harmadik bajnokiját nyerte. Ráadásul a magyar válogatott csatár mindhárom meccsen fontos szerepet vállalt a győzelemben, hiszen a Colorado Rapids ellen gólt lőtt, míg a Vancouver Whitecaps, majd most a Montreal Impact ellen gólpasszt adott.

A Sporting szombati meccsén 2-1-re verte a kanadai csapatot, Németh az első gólban volt benne előkészítőként: egy labdaszerzés után indítottak támadást, aminek a végén Németh balról, laposan szúrta be középre a labdát Benny Feilhabernek, aki egy állítás után ki is lőtte a bal alsót.

Mindez a negyedik percben volt, hamar vezetéshez jutottak tehát. Az előnyt fél órával később Dominic Dwyer duplázta meg, míg a Vancouverből Ignacio Piatti szépített.

A Sporting KC újabb győzelmével már harmadik a nyugati főcsoportban, a hátrányuk pedig csak úgy két pont a csoport első helyén álló Dallasszal szemben, hogy két meccsel kevesebbet játszottak náluk.

Rovatok