Index Vakbarát Hírportál

A Manchester City nyerte az idény legfontosabb bajnokiját

2015. augusztus 10., hétfő 23:09 | aznap frissítve

Ha azt a statisztikát nézzük, hogy a legutóbbi öt Premier League-szezonban az nyert, aki az első fordulóban a hétfői meccset játszotta, akkor a Manchester City a szezon legfontosabb mérkőzését nyerte meg. Persze a West Bromwich Albion sem csüggedhet, hiszen a 2012-13-as példa alapján a 3-0-s vereség ellenére még ők is lehetnek akár bajnokok.

A City elég korán, már a 9. percben vezetéshez jutott, amikor Yaya Touré lövése éppen csak, de elcsorgott a gólvonalig, miután a labda megpattant egy védő lábán. Negyedóra múlva viszont már nem bízott semmit a véletlenre: egy lekészítés után újra távolról próbálkozott a középpályás, de ekkor már a bal felső sarokba vágta be a labdát. A 3-0-s végeredményt az 59. percben Vincent Kompany állította be egy fejessel David Silva szöglete után.

WBA-City 0-3

Rovatok