Index Vakbarát Hírportál

Miért ne néznék körül, ha már meghívtak?

2015. augusztus 12., szerda 18:30

A Dinamo Moszkva edzője már nem veszi figyelembe a csapat összeállításakor Dzsudzsák Balázst, ezért klubot kereshet magának.

Így hát a Bursasporhoz utazott, helikoptert küldtek érte az isztambuli reptérre. A magyar szélső a facebookon üzent.

„Engedélyt kaptam a Dinamótól, hogy megnézzem a várost és a Bursaspor központját a klub meghívására. Ez egyébként teljesen szabályos, hiszen 6 hónapon belül lejár a szerződésem, szabadon igazolható leszek, így bárkivel tárgyalhatok. Ha a klubom beleegyezett, akkor miért ne jönnék ki és néznék körül? Hamarosan megyek haza, majd pedig csatlakozom ismét a Moszkva keretéhez. Majd meglátjuk, mi lesz a döntés. Elmondtam több interjúban is, hogy nekem más klub a prioritás, de azt is hangsúlyozom, hogy a végsőkig én sem várhatok, hiszen játszani szeretnék, pontot tenni az ügy végére.”

A török bajnokság hétvégén indul, a török hatodik Bursaspornak nyilván jól jönne a szélső, csak kérdés, fizetnek-e érte vagy várnak decemberig, amikor ingyen igazolható. A Dinamo alighanem már beérné 2-3 millió euróval is.

Lehet, hogy a Herthának is szólt ez a látogatás, bár Berlinben nem szoktak megijedni az ilyen nyomásgyakorlástól.

Rovatok