Index Vakbarát Hírportál

Dárdai tíz emberrel 11-esből nyerte nyitómeccsét

2015. augusztus 15., szombat 17:23

Dárdai Pál első szezonját kezdte a Bundesligában vezetőedzőként, és mindjárt nehéz feladat várt rá, a Hertha BSC-vel a tavaly ötödik Augsburggal meccselt idegenben.

A hazai csapat egyből nyomás alá helyezte Dárdaiékat, de a Hertha kibírta, még úgy is, hogy olykor látványosan szervezetlen volt, és ezért veszített labdát. Az első nagy helyzet Bobadilláé volt a kilencedik percben, de Kraft rajta volt a lövésen.

Dárdai azt mondta a meccs előtt, azt szeretné, ha csapata 7 percenként helyzetbe kerülne, az Augsburg ellen, ez nem jött össze, a 15. percben adódott igazi lehetőség Kalou ellőtt, de lövését eltérítette az egyik védő. Ezután is az Augsburg volt aktívabb és veszélyesebb, de fél óra után visszavettek a csapatok.

A berlini csapat óriási előnybe került, amikor az első félidő ráadás perceiben a játékvezető második sárga lappal kiállította Bobadillát. A második félidőt a Hertha emberelőnyben kezdte, és ha nem is akcióból, de a gól is összejött neki. Klavan állította meg szabálytalanul Kalout, aki az ezért járó tizenegyest be is rúgta a 48. percben. A következő percben majdnem egyenlített az Augsburg, de Kohr elszúrta a helyzetet.

Dárdai csapata emberelőnyben is a védezésre koncentrált, nem kockáztatott sokat, és a 66. percben kiegyenlítődtek az erőviszonyok, Bereenst küldte le piros lappal a bíró.

Az Augsburg természetesen nagyon hajtott az egyenlítésért, a 71. percben közel is volt hozzá, de Esswein lövése csak a kapufát találta el. A hazai csapat ezután is többet támadott, de a Hertha kibekkelte a meccs hátralévő részét. Még a 94. percben is veszélyben volt a kapujuk, Esswein lövését Kraft hárította, majd Mölders fejese a kapufára ment.

Bundesliga, 1. forduló:
FC Augsburg-Hertha BSC 0-1 (0-0)
FSV Mainz 05-FC Ingolstadt 04 0-1 (0-0)
Bayer Leverkusen-1899 Hoffenheim 2-1 (0-1)
SV Darmstadt 98-Hannover 96 2-2 (1-0)
Werder Bremen-FC Schalke 04 0-3 (0-1)
Borussia Dortmund-Borussia Mönchengladbach 4-0 (3-0)
    pénteken játszották:
Bayern München-Hamburger SV 5-0 (1-0)
    vasárnap játsszák:
VfL Wolfsburg-Eintracht Frankfurt 15.30
VfB Stuttgart-1. FC Köln 17.30

Rovatok