Index Vakbarát Hírportál

Születőben a United új zseni 7-ese

2015. augusztus 19., szerda 08:12

Mondhatjuk, hogy az a 21 éves holland Memphis Depay volt a kulcsembere kedd este a Manchester Unitednek a Club Brugge elleni BL-selejtezőben, aki csak a nyáron érkezett a csapathoz.

Amikor Louis van Gaal csapata bejelentette, hogy megszerezte a PSV fiatal támadóját, még csak annyit lehetett tudni róla, hogy 15-szörös válogatott, már holland gólkirály, és hogy iszonyatosan jól lövi a szabadrúgásokat.

Csakhogy a BL-be egy év után visszatérő Unitedben már most megmutatta, egyáltalán nem csak erről szól a játéka. Az első gólja előtt ugyanis hat, igen, hat belga játékos mellett-között cselezte át magát, hogy aztán laposan gólt szerezzen, mindezt pedig egy nagyon pazar esernyős csel előzte meg.

Depay első gólja

Depay-nak egyébként a Unitedben is ez volt az első tétmeccses gólja, korábban sem a Tottenham, sem az Aston Villa ellen 1-0-ra megnyert bajnokikon nem volt eredményes.

Csavard be, mint Beckham

A második góljánál pedig tényleg a klub legendáját idézte, aki jobbal csavart kiválóan, és akárcsak Memphis, remekül lőtte a szabadokat is. Hasonló játékos volt Cristiano Ronaldo is: remekül cselezett, jól lőtte a szabadokat, és a jelek szerint Memphis Depay-tól is ilyesmire lehet majd számítani Manchesterben.

Depay második gólja

Nem véletlen, hogy odaadták neki azt a 7-es mezt, amit Beckham és CR mellett korábban Eric Cantona, vagy épp George Best viselt. Legutóbb viszont pont az az Ángel di María birtokolta ezt a mezszámot, akit annyira kiutáltak a nézők a csapatból, hogy majd' 20 millió fontos veszteséggel adták tovább a PSG-nek nemrég.

Rovatok