Index Vakbarát Hírportál

Kevés érték maradt a futballunkban, azzal is rosszul gazdálkodunk

2015. augusztus 25., kedd 18:16

Dzsudzsák Balázs sorsáért szinte az egész ország aggódott 2011 nyarán, amikor Hollandia után az éppen akkor felfutó dagesztáni Anzsi Mahacskalát választotta, most, 2015-ben az újabb váltáskor már sokkal kevesebben. Mi várhat az utolsó magyar futballistára Törökországban, és hogyan jutott idáig?

2011-ben még úgy tűnt, hogy Dzsudzsák Balázs személyében egy közepesen jó klasszis pályaívét futhatja be, amire csak rátett menedzsere, Vörösbaranyi József is, aki azt sulykolta, Dzsudzsák a posztján benne van a világ három legjobbjában. Mi több: Gareth Bale sincs előtte. Jött Dagesztán, majd Moszkva, két hete pedig aláírt a török Bursasporhoz, és a jelenlegi állás szerint a 28 éves magyar futballista négy évig lesz a török klubé, így pályafutása legjobb éveinek utolsó részét az Isztambulhoz közeli Bursában tölti.

Az indexes szavazók 2011-ben jól ráéreztek:  az Anzsit nem követte nagy csapat.

A magyar szélső kifejtette, nem érdekli, mit gondolnak róla, a saját feje után megy. Akik korábban aggódtak, most már inkább csak beletörődtek: valószínűleg már sosem derül ki, mire lett volna képes egy topligában. A képet tovább árnyalja, hogy a PSV-be Dzsudzsák helyére igazoló belga Dries Mertens két szezon után mintaszerűen váltott, Olaszországba, jelenleg a Napoliban a harmadik szezonját kezdte el.

Innen szép nyerni

A Bursaspor nem kezdett jól, két forduló után a ligában a 16., vagyis kieső helyen áll. Dzsudzsák a 2. fordulóban szállt be, gólt még nem lőtt. Persze a játékosáramlás még mindig folyamatos a klubnál (a szlovák Stoch és a belga de Sutter is most érkezett), ám különböző edzettségi állapotú játékosok érkeznek, így nem lesz könnyű csapattá összerakni az egyébként közepesen jó nevű játékosokat. Ez a feladat Ertuglum Sagram edzőre vár, akivel a klub története legnagyobb sikerét érte el, amikor 2010-ben bajnok lett. A Besiktasnál vagy az Eskisehirspornál ugyanakkor nem töltötte ki a szerződését, menesztették.

Furcsa belegondolni, hogy Huszti Szabolcsnak például sikerült az a váltás, ami Dzsudzsáknak most nem, pedig itthon utóbbit tartották nagyobb ígéretnek. A most 32 éves Huszti Szabolcs az utolsó magyar, aki értelmezhető légióskarriert futott be az utóbbi négy évben, neki Oroszország és gyengébb évek után még nagy dobásai voltak a Bundesliga-középcsapat Hannoverben, amelyben két szezon alatt 19 gólt lőtt és számtalan gólpasszt adott. Ráadásul ő Oroszországban is egy igazi topcsapatban (Zenit) játszott, nem pedig abban a Dinamóban, amely reménytelenül ostromolta a Bajnokok Ligáját. 

A topliga és a magyar mese

Persze a szavak szintjén Dzsudzsák is mindig komolyabb ligákra álmodozott. Ahogy a mostani átigazolásánál, úgy korábban is számtalanszor hallhattuk, hogy a magyar szélső egy ilyenbe szeretne eljutni. 2011-ben még spanyol nyelvtanárt is kért a PSV-től, mert akkor éppen úgy gondolta, a leginkább Spanyolországban tudna kiteljesedni. Most szinte könyörgött, hogy a Bundesligába, a Herthához mehessen.

Elkeseredett volt, hogy ez az üzlet nem jött össze, de itt érdemes leragadni egy pillanatra. A fizetési igényeit – állítólag nettó 2 millió eurót kért  Berlinben nem akarták teljesíteni, ő pedig nem akarta lejjebb vinni. Ezzel a fizetéssel ő lett volna a keret egyik legjobban fizetett játékosa, aminek érzékeltetéséhez érdemes megemlíteni, hogy a Hertha egyik csatára, az elefántcsontparti Kalout, a Chelsea-vel BL-győztes is volt.

Dzsudzsák szerint ő hajlandó lett volna lemondani decemberig tartó szerződése hátralévő béréről, csakhogy Moszkvából ingyen elengedjék, de azt már nem kockáztatta meg, hogy esetleg önmagát kivásárolja a Dinamo-szerződésből. Legalábbis erről nincsenek hírek, holott egy ilyen gesztus biztosan nem ártott volna, és talán segített volna, hogy jó irányba terelje az ügyét. Mivel már eddig is legalább 10 millió eurót keresett, a fél évig még élő szerződésből ennek töredékéért kivásárolhatta volna magát (a Bursa kb. 1,6 millióért vásárolta ki), ami hosszabb távú befektetésként megtérülhetett volna, és akár egy topliga eléréséhez is elegendő lett volna.

Dzsudzsák ugyanakkor azt mondta, hogy az kevés, ha csak Dárdai Pál akar mindent megtenni a szerződtetéséért. Ez egy fontos mondat, mert elárulja, hogy

a németek nem bíztak benne eléggé.

Dzsudzsák az előző szezonban hét gólt szerzett az orosz bajnokságban, mindez megfelelő is lehetett volna a posztján a gólpasszokkal együtt, de ha ehhez hozzátesszük, hogy a 2013–14-es szezonban csak egy gólig jutott – előtte ötig, azelőtt nulla állt a neve mellett –, a Hertha részéről a hullámzó teljesítmény miatt már érezhető az óvatosság.

A berlinieknek gólok kellenek, a gólokhoz pedig gyors beilleszkedés. Túl rizikósnak gondolták, hogy Dzsudzsák az oroszoknál végezte az alapozást, nem pedig a szemük előtt. A cseh Vladimir Darída lényegesen kedvezőbb helyzetben volt, hiszen van Bundesliga-múltja, a kieső Freiburg legjobbja volt, a mentalitása hasonló a németekéhez.

És hogy mennyire igaz, hogy nem Dzsudzsák volt a németek első számú célpontja, azt bizonyítja, hogy amikor Dzsudzsákéknak befutott a Bursaspor-ajánlat, éppen akkor a Hertha Nico Schulz balhátvédért szintén kapott egy megfelelő ajánlatot a Gladbachtól.

Mindez augusztus 14-én pénteken volt, a német bajnokság nyitónapján. Ha Dzsudzsák annyira kellett volna nekik, még megtehették volna a szükséges lépéseket. 

De ők inkább egy 21 éves védőre, Niklas Starkra költötték a Schulzért kapott pénzt. A Nürnberg játékosa a jövő embere, a klub hosszú távú koncepciójába éppen beleillik.

Ha Dzsudzsák és környezete azt gondolta, hogy a Bursaspor-ajánlat akár még Berlinben is jól jöhet, és felgyorsíthatja szerződtetését, úgy dupla a pofára esés. Nem érte adtak ennyi pénzt, és még a dupláját is kifizették, mint érte kellett volna. És még csak nem is támadóért.

Ki nem hitetné el, hogy fontos? 

Azt mondja a menedzser a Magyar Nemzetben: „Ahogy haladtunk előre, Balázsnak egyre rokonszenvesebb lett a Bursaspor. Tanácsot kértek tőle, hogy kit igazoljanak.”

Ki nem így tárgyalt volna? Aztán legfeljebb nem azokat igazolják le. De elhitetni, hogy nekünk fontos a szavad, pontosan így kell.

Négy éve Dzsudzsák szerződése után sokan a Détári-párhuzamot véltek felfedezni azzal, hogy az Olympiakosz pénzéért feláldozta a beinduló német karriert. A Frankfurt a kupadöntőt éppen Détári bombájával nyerte meg. Az akkori görög bajnok persze nem összehasonlítható a mostani állandó BL-essel. Ugyanakkor Détári a kitérő után vissza tudott jönni, hiszen a csúcson lévő Olaszországban nem is futott rossz szezonokat a 90-es évek elején, amikor egy csapatban legfeljebb csak három légiós lehetett egyszerre a pályán, ezért nagyon megnézték, kiért fizetnek. A Bolognában két szezon alatt 14 gólt lőtt, az Anconában kilencet, ami Dzsudzsák orosz produkciójánál több.

Dzsudzsák képességei persze nem vethetők össze a világválogatottban is megforduló Détáriéval, ezért is volt felesleges szóba hozni neves csapatokat (Inter, Dortmund, Valencia, Liverpool), hiszen egy középcsapat Herthánál, magyar vezetőedzővel sem sikerült összehozni a megállapodást.

Amilyen vérszegény a futballunk, a menedzsereink sem jobbak.

Ők sem részei a nemzetközi vérkeringésnek. A könyvelőből menedzserré lett Vörösbaranyi előtt sincs megfelelő példa. Honnan is tudhatná, hogy kell ilyen szintű játékost felépíteni külföldön. Neki a kommunikáció összerakása is kihívás volt, hiszen Dzsudzsák 2009-ben a svédek ellen elbukott meccs (1-2) után összevissza beszélt.

Vörösbaranyi Józseftől nem lehet elvárni, hogy jó irányba terelje a válogatott legjobb játékosát, szempontokat, hasznos információkat adjon, trendeket érzékeltessen, hiszen az érintett önmaga vallotta be, neki is meg kellett tanulnia a menedzseri szakmát. Ő egyébként is inkább barát volt, hiszen az Anzsi–Dinamo-ügyletet a szlovákiai Csontó Károly intézte, így a jutalék is az övé volt. 

Ennyi mindenképp leszűrhető Dzsudzsák mostani szerződéséből: 

Az egyébként is kevés értékkel bíró magyar futball még azzal a kevéssel is rosszul gazdálkodik, amije van.

Pénz volt Bulgáriában is

A bolgárok meghökkentek, hogy két magyar válogatott játékos (Ferenczi István és Kabát Péter) a Levszki Szófiánál kötött ki 2002-ben, mert nem értették, hogy a pénzért erre az áldozatra is képesek. Ők egy másik kultúrában nőttek fel, azt gondolták, pénzt keresni majd jelentős kluboknál, külföldön lehet.
Ferenczit kiszorította Kusev, Kabátot pedig olykor odébb lökték egy szabadrúgásnál. 

Ha azt mondja valaki Dzsudzsáknak 2011-ben, a holland bajnokságban lőtt 30 gól után, hogy négy év múlva a Bursaspor lesz a csapata, valószínűleg kineveti. Ő abban bízott, hogy ha nem is viszi el a Barcelona, ahogy klubtársát, a másik szélen játszó Afellayt, egy nagy csapatba csak eljut valahogyan, így nem csoda, hogy 2011 elején a Lille konkrét ajánlatát elutasították.

Nem az a célja, hogy eladjon, nem az, hogy többször jól járjon, hanem az érdekeimet, a fejlődésemet is nézi

– írta Dzsudzsák akkoriban .

Ebben a nagy fejlődésnézésben sikerült most még egy szinttel visszalépni, mert a török liga az orosz alatt van. Vörösbaranyi ettől még bőven 100 millió körül kereshetett Dzsudzsákon.

Hogy merre vezet innen az út?

A Bursaspor 9 millió euróban határozta meg a szélső kivásárlási árát. A Fenernek most a nyáron két játékost (Volkan Şen, Ozan Tufan) is eladtak, akár lenne is út arrafelé, de ahhoz kimagasló szezonok kellenének.

Sőt, a spanyol liga felé is lenne út, hiszen a kongói Bakambu 7,5 millió euróért igazolt a Villarrealhoz most nyáron, és csereként már be is mutatkozott. Igaz, ő öt évvel fiatalabb. És talán ő tényleg akart topligában futballozni.

Rovatok