Index Vakbarát Hírportál

Súlyosan megsérült a Chelsea-kapus, műtötték

2015. szeptember 11., péntek 09:46

Thibaut Courtois a csütörtöki edzésen komoly térdsérülést szenvedett, rögtön Barcelonába szállították, ahol már meg is műtötték. A spanyol lapok szerint négy hónap kihagyás vár a belgára, az angolok szerint viszont csak kettőt fog hiányozni.

Nem elég, hogy a bajnokcsapat pocsékul kezdte az idényt – négy meccs után csak egy győzelme és egy döntetlenje van, két vereség mellett – most még a csapat egyik legjobbját is elveszítette.

Mivel Petr Cech a nyáron az Arsenalhoz igazolt, így a most szerződtetett Asmir Begovic fog védeni az Everton ellen. Begovic bajnokin már bemutatkozott a londoniaknál, mert Courtois-t a szezon elején kiállították, így egyszer már kezdett is. Jövő héten a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhat.

A kispadra a harmadik számú kapus, a még egyetlen meccset sem játszó 21 éves Jamal Blackman ülhet.

Rovatok