Index Vakbarát Hírportál

Dzsudzsák csókot dobott, aztán szétrúgta a szögletzászlót

2015. szeptember 13., vasárnap 16:18

A negyedik forduló hozta a Bursaspor első győzelmét. Dzsudzsák Balázs alaposan kivette a részét új csapatának sikeréből, két gólt lőtt a 3-2-re megnyert meccsen. Mély érzelmek szakadtak fel a magyar játékosból, amelyről így nyilatkozott:

„Nagyon fontos győzelmet arattunk, boldog vagyok, hogy sikerült. Az első három forduló után nulla ponttal álltunk, így nagy volt rajtunk a nyomás, de ezzel a győzelemmel talán elkezdtük kárpótolni a szurkolókat. És tudjuk, hogy velünk lesznek ezután is. Boldogok vagyunk, mert nyertünk és jól is játszottunk.”

Dzsudzsák góljai

Aztán Dzsudzsák a  haberler.com újságírójának azt is elmagyarázta , mi volt ez a kitörő gólöröm:

„Nagyon örültem a góloknak, és szerettem volna ezt az örömömet megosztani a szurkolókkal is, hiszen nem sok sikerrel ajándékoztuk meg őket az utóbbi időben. Kitörtek belőlem az érzelmek a gólom után, de tudom, hogy a jövőben visszafogottabbnak kell lennem, hiszen meg is kaptam a sárga lapot. De úgy éreztem, hogy most ki kell, hogy fejezzem azt az örömöt, ami bennem volt, ezért futottam a szurkolókhoz.”

Rovatok