Index Vakbarát Hírportál

Németh rettenetesen bevarrta a pipába

2015. szeptember 14., hétfő 10:34

Bő egy hónap után lőtt újra gólt Németh Krisztián a Sporting Kansas City csapatában, de ez is csak arra volt elég az Orlando City ellen, hogy rövid ideig izgalmassá tegye a mérkőzést.

Az Orlando City rögtön a kezdés után vezetést szerzett Adrian Winter góljával, Németh pedig csak a második félidő elején, az 59. percben tudott erre válaszolni. A magyar válogatott csatár két védő között átbukdácsolva, egy harmadikat elfektetve lőtte ki a bal felsőt védhetetlen pontossággal. Némethnek ez volt idén a kilencedik gólja, ezzel utolérte a másik legeredményesebb Dominic Dwyert.

A folytatásban viszont Bryan Rochez is betalált, majd Winter duplázott, így az Orlando City 3-1-re nyert. A vendégeknél Kaká nem lépett pályára, a védelemben viszont ott volt a Ferencvárostól megszerzett spanyol, David Mateos.

A vereség ellenére Némethék továbbra is rájátszást érő helyen állnak, ötödikek a nyugati főcsoportban, de kevesebb meccset játszottak, mint legtöbb riválisuk.

Rovatok