Index Vakbarát Hírportál

Durván egymásnak mentek a brazilok a Chelsea-Arsenalon

2015. szeptember 19., szombat 14:57

Borzalmas volt az angol csúcsrangadó első félideje, gólhelyzet sem alakult ki 45 perc alatt. A hosszabbításban aztán Diego Costa magához ragadta a kezdeményezést: belenyúlt Laurent Koscielny arcába, az alkarjával is lökdöste a fejét, ám a francia nem foglalkozott vele, ment tovább, de aztán amikor a brazil testtel is nekiment, összeesett.

Az Arsenal brazilja, Gabriel Paulista szóvá tette Costánál, hogy ezt hogy képzeli, lökdösődni kezdtek. Petr Cech Arsenal-kapusnak kellett szétválasztania őket, Mike Dean hosszas kavarodás után egy-egy sárgát osztott ki Costának és Gabrielnek is.

A két brazil viszont nem nyughatott, amint mentek visszafelé, mondták egymásnak. Végül a kezdőkörben megálltak, és ahogy Gabriel ment hátrafelé, ráléphetett Diego Costa lábára. A chelsea-s azonnal jelezte Deannek, hogy őt megtaposták, a bíró a partvonal felé nézett, valamelyik asszisztense láthatta, mi történt, majd kisvártatva egyből pirossal kiállította Gabrielt. Az Arsenal-védő ezután még egy másik brazil chelseassel, Oscarral is összeakaszkodott, végül nagy nehezen elhagyta a pályát.

Costa kalandjai az Arsenal ellen

Ritka, hogy az egymással mindig nagyon barátságos és összetartó brazilok így összekapjanak, sosem szoktak összeveszni.

A mérkőzés szünetben 0-0-ra állt.

A fordulás után Zouma fejesét nem tudta kiütni Cech, Cazorla kiállítása után pedig Hazard egy megpattanó lövéssel beállította a végeredményt.

Rovatok