Index Vakbarát Hírportál

Értelmezhető csapatba ment Vadócz Krisztián

2015. szeptember 19., szombat 14:51

 

A Deportivo Alaves két győzelemmel kezdte a másodosztályú spanyol bajnokságot, aztán váratlanul két vereséggel folytatta a korábban élvonalbeli csapat.

A vezetők úgy döntöttek, erősítenek, és leigazolják a csapat nélküli magyar középpályást, a 30 éves Vadócz Krisztiánt, akinek nem lesznek nyelvi gondjai, mert az Osasunában 71 bajnoki meccsen lépett pályára három szezonban.

Az orvosi vizsgálatok után a hivatalos honlapon jelentették be az új játékos érkezését.

Pamplonából 2011-ben ment el, a holland Nijmegenben, a dán Odensében, Indiában és a svájci Grasshoppersben fordult meg.

Az Alaves nevét 2001-ben ismerhette meg a világ, amikor az UEFA-kupa döntőjében 5-4-es, hosszabbításos meccsen kapott ki a Liverpooltól. Utána még két idényig az élvonalban volt, aztán kiesett. A folytatásban még egyszer feljutott, de megjárta a harmadik vonalat is.

Rovatok