Index Vakbarát Hírportál

Miriuta olyan kemény, mint Van Gaal

2015. szeptember 28., hétfő 11:39

Miriuta László elég gyorsan vált csapatot, az előző szezonban még Győr vezetőedzője volt, majd a Marosvásárhelyi ASA-nál volt júnustól edző, a múlt héten aztán a német harmadosztályba, az Energie Cottbushoz szerződött. Első meccsén, 2-2-t ért el, a Bild gyorsan meg is interjúvolta.

A Cottbus Magdeburgban játszott, a 92. percig 2-1-re vezetett, amikor a hazai csapat egy tizenegyessel egyenlített.  „Az sosem volt büntető" – mondta Miriuta, aki elégedett volt csapata teljesítményével.

Szerinte a játékosok fizikai felkészültségével nincs gond, de mentálisan és taktikailag még rájuk fér az erősítés. Ezért kicsit át is írja a napirendjüket, szinte olyan változtatásokat tesz, mint Louis van Gaal a Manchesternél. „Az első, hogy ezentúl nincs szabadnap, csak munka lesz. Hétfőn 8:15-kor reggelivel kezdünk a stadionbna. Tízkor és délután háromkor pedig edzések lesznek. Ezen héten mindig együtt reggelizünk, hétfőn és csütörtökön két edzés lesz, a többi napon egy."

Feltették a kérdést Miriutának, hogy most erős kézre van szükség? „Nem csak ebben a helyzetben kell ez. Konzekvens vagyok, de demokratikus is. Sokat tanultam Eduard Geyertől (1994 és 2004 között a Cottbus edzője), sohasem lehetsz egy játékos barátja."

Rovatok