Index Vakbarát Hírportál

Itt a vége: Blattert felfüggesztette a FIFA

2015. október 8., csütörtök 12:33

A svájci ügyészség által indított nyomozást már nem úszta meg, 17 év után nem ő vezeti a futballszövetséget. Az etikai bizottság felfüggesztette 90 napra, de Platini is bajban van.

A FIFA etikai bizottsága felfüggesztette Sepp Blattert a múlt hónapban indult nyomozás miatt, így a svájci sportvezető irányítása közel tizennyolc év után most már tényleg véget ért, kilencven napra függesztették fel, de ezt meghosszabbíthatják.  

Vele együtt felfüggesztették Michel Platinit is, aki az UEFA-elnöke, és indult volna a következő elnökválasztáson. Ugyanilyen 90 napos büntetést kapott a főtitkár Jerome Valcke is. A legnagyobb büntetést viszont az elnökjelölt koreai Csung Mongjun kapta, őt hat évre tiltották el, százezer svájci frankot is fizetnie kell. 

A mostani döntés azt jelenti, hogy a következő kilencven napban egyikük sem végezhet futballal kapcsolatos hazai és nemzetközi tevékenységet.

Ez azt jelenti, hogy átmenetileg az afrikai szövetséget is vezető kameruni Issa Hayatou veszi át a FIFA irányítását, ő is keveredett már korrupciós botrányba, a kilencvenes években azzal vádolták meg, hogy százezer eurós kenőpénzt fogadott el tévés jogok odaítéléséért cserébe. Aztán 2011-ben az angol Sunday Times oknyomozó riportja azt állította, hogy a kameruni 1,5 milliót fogadott el a katari vb-pályázat támogatásáért cserébe. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is szankcionálta 2011-ben korrupciós vádak miatt. 

Blatter várja, hogy mi a bizonyíték ellene

Az etikai bizottság döntése után nem sokkal Sepp Blatter az ügyvédjén keresztül kiadott egy közleményt, ebben az áll, hogy csalódött a fefüggesztése miatt, nem volt legitim az eltiltása, és a svájci államügyész vizsgálata miatt hozott a bizottság egy rossz döntést. Blatter szerint abban az ügyben továbbra sincs ellene bizonyíték. Ez alapján úgy tűnik, nem hajlandó feladni a harcot. 

A 79 éves Blattert nemrég a főszponzorok szólították fel, hogy jobb lenne, ha most már tényleg eltűnne a szervezet éléről, mert káros a jelenléte, ám Blatter erre is csak annyit reagált, hogy tiszteletben tartja a döntést, de kitölti hátralévő idejét a februári elnökválasztásig.  A szponzorok kifogása után azonban mégis lépett az etikai bizottság. 

Azért kellett februárra elnökválasztást kiírni, mert Blatter a májusi újraválasztása után néhány nappal közölte: mégis lemond mandátumáról a FIFA érdekében, mert nem mindenki támogatja őt. Ezután egy darabig úgy tűnt, hogy meggondolja magát, legalábbis a nyilatkozataiból erre lehetett következtetni. Közben mindvégig tagadta, hogy rosszat csinált volna.

„Akik engem korrupcióval vádolnak, azt sem tudják, mit jelent ez a szó. Először is bizonyítsák be, hogy ez így van! Csak hogy senki nem tudja bebizonyítani, hogy korrupt vagyok, mert nem vagyok az” – mondta júniusban. 

Sőt, mondott olyat is egy svájci tévének, hogy ha lemondana, azzal elismerné, hogy rosszat tett. Meg azt is, hogy bárki is lesz a FIFA következő elnöke, nem tudja majd teljesen megtisztítani a szövetséget, mert nem lehet mindenkit kirúgni. 

Azért akadt olyan, aki igyekezett Blatter bűnösségét bizonyítani, mert szeptember végén jött a svájci ügyészség nyomozása. Blattert a FIFA központjában hallgatták ki, irodáját átkutatták, hűtlen kezeléssel vádolják. Állítólag teljesen váratlanul érte  a hatóságok látogatása, éppen sajtótájékoztatót akart tartani, amit azonban az utolsó pillanatban le kellett mondani. Ezek után már rebesgették, hogy néhány napon belül felfüggeszthetik, de erre mostanáig várni kellett. 

Tévés jogokról szóló szerződés miatt keveredett most bajba, ahogy a májusi elnökválasztás előtt több FIFA-tag, őket a szállodájukból vitték el a konferencia előtt, zsarolás, pénzmosás és csalás volt a vád, több embert azóta már kiadtak az amerikai hatóságoknak. 

A mostani balhéban érintett a Blatter helyére pályázó UEFA-elnök, Michel Platini is, a vádak szerint 2 millió eurónyi csúszópénzt fogadott el a FIFA elnökétől.

A mostani eltiltás nagyban csökkentheti Platini elnökválasztási esélyeit, sőt, valószínűleg ezzel vége a pályázatának.

Platini csütörtökön, nem sokkal a FIFA-döntés előtt közleményt adott ki: szerinte szerdán szándékosan szivárogtatták ki az információt, hogy őt is eltilthatják, ezzel akarták az ő megítélését rontani. Az indulásáról a FIFA választási bizottsága dönthet. 

Egy másik elnökjelöltet, a koreai Csung Mongjunt is elővette az etikai bizottság, a vád szerint megsértette a FIFA etikai kódexét is több pontban. A csütörtöki közleményből kiderült, hogy a 2018-as és 2022-es világbajnoki pályázat odaítélése során szegett szabályt. Ő perrel fenyegetett arra az esetre, ha felfüggesztenék.

Blatter nagy túlélő volt, közel tizennyolc évnyi elnöksége során, már az első megválasztása után csalással vádolták meg. 1998-ban attól a João Havelange-tól vette át a posztot, akinek elnökségét szintén botrányok kísérték végig. 

2002-ben azzal vádolták meg, hogy 500 millió dollárt vesztett a FIFA vagyonából hűtlen kezelés, korrupció és hasonló tevékenységek kapcsán, de a vádakat felvető Michel Zen-Ruffinen főtitkár szerint Blatter egy FIFA-bírót is le akart fizetni 50 ezer dollárral, ha az információt szállít neki Adóról. Blattert újraválasztották, Zen-Ruffinennek pedig távoznia kellett a FIFA-tól.

A katari és az orosz világbajnokság odaítélése miatt a FIFA-t és őt is rengetegen támadták, leginkább azért, mert gyanús körülmények miatt kapták meg a katariak a rendezés jogát. Aztán belső vizsgálat is indult a FIFA-nál, de a jelentést azóta sem hozták nyilvánosságra, a vizsgálatot vezető ügyvéd pedig otthagyta a FIFA-t. 

Alatta rendezhetett először Ázsia világbajnokságot, 2002-ben – Dél-Korea és Japán –, illetve ő adta a vébét először Afrikának is, amikor 2010-ben Dél-Afrika volt a házigazda. Az afrikai torna miatt is kritizálták sokat, de a 2014-es, brazíliai vébé miatt is bírálták: a dél-amerikaiak ugyanis nem tűntek felkészültnek a rendezésre, majd aztán végig gondok voltak az előkészületekkel.

Az UEFA végrehajtó bizottsága kiáll Platini mellett

Az UEFA közleményében leszögezi, minden szükséges lépést megtesz, hogy fellebbezzen az ítélet ellen, és tisztázza a francia sportvezetőt, bár a csütörtöki döntés után az UEFA vezetését a spanyol Ángel Maria Villar vette át. (MTI)

Rovatok