Index Vakbarát Hírportál

Tegyük össze a kezünket a kiemelésért

2015. október 14., szerda 11:41

Azt a csalódást, ami kedd este érte a magyar futballválogatott játékosait, novemberre pozitív energiává kellene átváltoztatni, mert ha kiemeltek is lesznek, rendkívül erős, topligás játékosokkal teli válogatottak egyike jön majd szembe a pótselejtezőn. És még ott a zárt kapus fenyegetés is, hiszen az UEFA csak felfüggesztette a korábbi határozatát.

Magyarország két ponttal megelőzte Dániát a kiemelési összevetésben. A dánok az utolsó körben kikaptak a portugáloktól az utolsó meccsen, ezzel csúsztak mögénk. Ahogy a magyar mögött vannak a norvégok, az írek és a szlovénok is, így kiemelt státuszba kerül a magyar futballválogatott.

A besorolásunk azért is kedvező, mert az előző sorozatok beleszámítanak, amelyeken több pontot ért el Magyarország, mint most. A pótselejtezőn a négy kiemelt válogatottnak a négy nem kiemelt közül sorsolnak ellenfelet. 

A szóba jöhető ellenfelek: Dánia, Norvégia, Írország, Szlovénia.

Közülük kell az egyiket legyőzni a novemberi oda és visszavágós párharcban - sorsolás vasárnap 11.20-tól -, hogy a válogatott 44 év után ott legyen Európa-bajnokságon, 30 év után pedig nemzetközi nagy tornán. Akit elsőnek húznak, otthon kezd, nincs meg a hazai visszavágó kedvezménye a kiemeltnek.

Dánia: Portugália és Albánia mögött

Forma: A dánok egészen szeptemberig kifejezetten jól álltak, akkor azonban történt valami, és hullámvölgybe kerültek. Mindhárom őszi selejtezőn rúgott gól nélkül maradtak, nem tudták verni az albánokat, 0-0 lett az örményeknél is, majd kikaptak a portugáloktól. Így előzte meg őket Albánia.

Utolsó találkozás: a 2010-es sorozatban hazai pályán 0-0 lett ellenük, kint Buzsáky Ákos találatával nyertünk 1-0-ra, igaz akkor már mindegy is volt a dánoknak, mert csoportelsőként kijutottak a vb-re. Barátságos meccsen 2014 májusában - Pintér Attilával - 2-2 lett.

Topligás játékosok: Általában 5-6 van a kezdőben, Eriksen a Tottenham középpályása, Höjbjerg a Schalkéban játszik. Bendtner a BL-ben szereplő Wolfsburg csatára.

Kupacsapat: a Midtjylland még áll az Európa Ligában, a Napolival együtt hat pontos, a nulla pontos Legiát és a belga Bruges-t előzik meg.

Pótselejtezős mérleg: Egyszer kényszerült ráadásra, akkor Izraelt 8-0-val ütötte ki (2000). 1992-ben a jugoszlávok kizárása után megnyerte a 8 csapatos Eb-t. Vb-részvétel: 1998, 2002, 2010, Eb-részvétel: 1996, 2000, 2004, 2012

Norvégia: Olaszország és Horvátország mögött

Forma: Az őszi meccseken Bulgáriában nyertek 1-0-ra, 2-0-ra verték a horvátokat, 2-0-ra verték Máltát. Aztán jött az utolsó meccs, és Tettey bombájával vezettek az olaszok ellen. A félidőben még csoportelsőnek hihették magukat, de a második félidőben fordítottak az olaszok, miután a norvég védelem hajmeresztő hibákat követett el.

Utolsó találkozás: A 2008-as Európa-bajnoki selejtezőkön Budapesten 4-1-re nyertek, Oslóban 4-0-ra. Várhidi Péter volt a magyar kapitány. A norvégokkal szemben hagyományosan rosszul játszunk, 2012-ben egy barátságoson simán vertek 2-0-ra Budapesten, Egervári Sándor volt a kapitány. A Rosenborg oda és vissza simán verte a Debrecent az Európa Liga augusztusi selejtezőjében.

Topligás játékosok: Jarstein kapus és Per Skjelbred Dárdai Pál Herthájában van, a 17 éves Ödegaard a Real Madridé. Őt már rendszerint beteszik a válogatottba, míg Madridban csak a tartalékcsapatig jutott. Általában 7-8 topligás játékossal állnak fel.

Kupacsapat: A Molde a Celtic és az Ajax előtt vezeti a csoportját az EL-ben, a Rosenborg a Lazio és a tavalyi döntős ukrán Dnipro mögött a harmadik.

Pótselejtezős mérleg: Háromszor vett részt nagy nemzetközi tornán (1994, 1998, 2000), egyszer sem kényszerült pótselejtezőre.

Írország: Németország és Lengyelország mögött

Forma: Gibraltáron nyertek 4-0-ra, majd Dublinban megverték a grúzokat 1-0-ra. Aztán elkapták októberben a németeket, de kikaptak a lengyelektől, ezért mennek pótselejtezőre. Az írek átütő játékot mutattak a hajrában, de mivel a skótoktól csak egy pontot vettek fel, nem kerülhettek előrébb.

Utolsó találkozás: Egervári Sándor őket választotta a 2012-es Eb előtt barátságos meccsre. 0-0 lett a Puskás Stadionban, az írek pont nélkül estek ki az akkor még 16-os Eb-ről.

Topligás játékosok: A legjobbak a Premier League-ből érkeznek, Everton, WBA, Norwich és Bournemouth, a kevésbé jobbak pedig az angol másodosztályból. (Eközben egy magyar van az angol kettőben, Tőzsér Dániel.) Robbie Keane a Los Angeles Galaxy csatára. A kezdőben legalább 7-8 topligás van.

Kupacsapat: már nincs versenyben, de az írek hagyományosan nem erősek klubfociban.

Pótselejtezős mérleg: Kétszer nyert, négyszer veszített. Belgium 2-3 (1998), Irán 2-1 (2002) Franciaország 1-2 (2010), Hollandia 0-2 (1996), Törökország 1-1, idegenben lőtt góllal (2000) Észtország 5-1 (2012)

Szlovénia: a hibátlan Anglia és Svájc mögött

Forma: Szeptember elején hiába vezettek Svájcban 2-0-ra az utolsó tíz perc előtt, a hazaiak megfordították a meccset. Aztán az észteket verték 1-0-ra Mariborban, de a litvánokkal szemben már csak döntetlen lett. A legvégén San Marinóban nyertek 2-0-ra.

Utolsó találkozás: 2003-ban 2-1-re vertek bennünket Muraszombaton, Zalaegerszegen 2008 márciusában 1-0-ra vertek, az volt Várhidi Péter utolsó meccse.

Topligás játékosok: Ilicic a Fiorentina, Kampl a Leverkusen középpályása, Matavz az Augsburg csatára. Krhin BL-győztes volt az Interrel, igaz csak perceket kapott, most a Granada játékosa. Kapus poszton kifejezetten erősek, Handanovic az Interben véd, Oblak az Atletico Madridban. A kezdőben általában 8-9 topligás van.

Kupacsapat: A Maribort a később főtáblára kerülő kazah Asztana búcsúztatta.

Pótselejtezős mérleg: 3-szor megnyerte, Ukrajnát (3-2, 2000) Romániát (2-1, 2002), és Oroszországot (2-2, idegenben lőtt góllal, 2010) búcsúztatta, a horvátokkal szemben bukott el (1-2, 2004).

Magyarország: Észak-Írország és Románia mögött

Forma:  Szeptemberben a románok elleni hazai 0-0 valamint a belfasti, utolsó perces döntetlen miatt nem kerülhetett előrébb. Ezt a két meccset már a német Bernd Storck vitte végig.  

Kit győzhetnénk le?

  • 11632
    Senkit
  • 3983
    Szlovénia
  • 1871
    Bárkit
  • 1110
    Dánia
  • 676
    Írország
  • 273
    Norvégia

Feröer kötelező legyőzése (2-1) után kikapott Athénban azoktól a görögöktől tét nélküli meccsen, akik a csoport utolsó helyén végeztek, nem nyertek az addig kilenc meccsükön az egész sorozatban, és míg nekünk 4 gólt lőttek, míg az összes többi ellenfélnek összesen hármat.

Topligás játékosok: mindössze kettő, de Szalai Ádám (Hoffenheim) és Stieber Zoltán (Hamburg) nem volt a keretben, mert klubjaikban a kispadig sem jutnak el.

Kupacsapat: nincs versenyben

Pótselejtezős mérleg: 1-12, a jugoszlávokkal szemben 1998.

Amiben bízhatunk:

Rovatok