Index Vakbarát Hírportál

Eltiltatná Neymart a korábbi klubja

2015. október 15., csütörtök 21:24

Neymar féléves eltiltását követeli a nemzetközi szövetségtől (FIFA) a futballsztár előző klubja, a brazil Santos.

    Az O Globo brazil lap csütörtöki cikke szerint a Barcelona támadóját, valamint a menedzsereként tevékenykedő édesapját a FIFA szabályzatainak többszöri megsértésével, illetve rosszhiszemű szerződésszegéssel vádolják.
    A válogatott játékos a spanyol médiában tagadta a vádakat, és hangsúlyozta, hogy megkapta a Santos akkori elnökének írásbeli engedélyét, mielőtt elkezdett tárgyalni a katalán klubbal.
    A Barcelona az első verzió szerint 55 millió eurót fizetett a 23 éves játékosért 2013-ban, de a vezetők később elismerték, hogy ennél sokkal nagyobb összegről - a vizsgálatok szerint nagyjából 95 millióról - van szó.
    Neymarnak szeptember végén a Sao Paulo állami bírósággal is meggyűlt a baja, amely 48 millió dollárt fagyasztott be a számláin, mert a Santos játékosaként feltételezhetően mintegy 16 millió dollárnyi adót nem fizetett be 2011 és 2013 között. A brazil szövetségi adóhivatal könyvvizsgálója szerint a játékos elkerülheti a börtönt, amennyiben lerója tartozását. (MTI)

Rovatok