Index Vakbarát Hírportál

Ünnepelte a bíró a Tottenham gólját?

2015. november 3., kedd 13:13

A Tottenham simán, 3-1-re verte az Aston Villát hétfő este, a Premier League 11. fordulójában. Az első gól rögtön az elején esett, és nagyon furcsa volt a játékvezető, Mike Dean ezt követő mozdulatsora.

Jól látható, hogy a bíró felteszi mindkét kezét, amely azt is jelenthetné, hogy a Spurs-játékos Dembélé és Ciaran Clark birkózását szabályosnak ítélte, és előnyszabályt adott. Utána viszont olyan, mintha másodpercekig ünnepelne, majd középre mutat, és még akkor is rázza az öklét.

Ünnepelte a bró a Tottenham gólját?

Dean nem követett el meccset befolyásoló hibát, és azt sem lehet felróni neki, hogy a Tottenhamnek fújt volna. De nem az első ilyen esete. Érdemes megnézni a néhány hónapja lejátszott Swansea–Manchester United-meccsen, ahogy egy elrontott walesi támadás után látványosan bosszankodott:

Mike Dean reakciója a Swanse-MU meccsen

Dean 2000 óta vezet PL-meccseket, már korábban is sok bírálatot kapott. 2010-ben a Manchester Unied–Chelsea-n, gyakorlatilag bajnoki döntőben négy 11-est kértek rajta számon. Az idén szeptemberben pedig az Arsenal-szurkolók nyújtottak be petíciót, hogy Dean többet ne vezethesse a klub meccseit. Hiába gyűlt össze néhány héten belül százezer aláírás, mégis megkapta az Arsenal–Chelsea-meccset, ahol elmulasztott kiosztani egy pirosat az egyik oldalon, és megítélt egy jogtalan kiállítást a másikon.

Rovatok