Index Vakbarát Hírportál

Diego Costa: műesés és fojtogatás

2015. november 5., csütörtök 14:05

Nem Diego Costa mentette meg a BL-ben a Chelsea-t és José Mourinhót, sőt, inkább ahhoz állt közel, hogy még nagyobb bajba sodorja a csapatát és az edzőjét.

Gólt nem lőtt, viszont volt egy akkora színészkedése büntetőért, ami egyértelmű sárgát érdemelt volna, majd egy szögletnél szokásos fegyverét vette elő, nyakon ragadta a Dinamo Kijev védőjét, mint nem rég az Arsenalét.

A bíró ezt sem látta, vagy nem akarta látni, úgyhogy ezt a lapot is megúszta a brazil. Pedig ugye a második lett volna, ami piros, így nem csak ezt, a következő meccset is befolyásolta volna a fegyelmezetlensége, az eltiltás miatt.

Diego Costa remek futballista, de ebben a szezonban eddig formán kívül van. Maga is elismerte, túlsúlyosan jött vissza a nyári szabadságáról, és nem tudta visszaszerezni a versenysúlyát a bajnokság kezdetére. Azóta is keresi az igazi önmagát.

Rovatok