Index Vakbarát Hírportál

A Lufthansa-sztrájk a magyar válogatott életét is megnehezítette

2015. november 8., vasárnap 20:41

A Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő magyar futballválogatott tagjainak többsége már a telki edzőtáborban tartózkodik.

Az NB I.-ben játszó kerettagok (a hét második felében a Kínában futballozó Elek Ákossal, majd az Egyesült Államokban szereplő Németh Krisztiánnal kiegészülve) már a múlt héten is Telkiben gyakoroltak. Vasárnap délután befutott az az öt légiós is, aki pénteken vagy szombaton játszott bajnoki mérkőzést klubcsapatában.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a kora délutáni megérkezés a Lufthansa sztrájkja miatt nem mindenki számára volt egyszerű és pontos. A közös megbeszélés után - a hétvégi terhelés függvényében - edzésre, illetve regenerációra jelentkeztek a játékosok a szakmai stábnál.

Hétfőn egy edzés és sajtótájékoztató szerepel a programban.

Az Eb-pótselejtező első meccse november 12-én Oslóban lesz, a visszavágót három nappal később rendezik a Ferencváros stadionjában. A magyar csapat keretét jelenleg 26 fő alkotja. (MTI)

Rovatok