Index Vakbarát Hírportál

Ötvenezer euróért akarták elrabolni Totti fiát

2015. november 11., szerda 09:25

Súlyos visszásságokra derült fény, amelyek még évekkel ezelőtt történtek, de a szereplők máig nem akartak, vagy nem mertek beszélni róla. A pletykák középpontjában Francesco Totti, az AS Roma ikonikus alakja áll, aki állítólag 2008 és 2010 között saját zsebéből fizetett a rendőrségnek, hogy őrizzék a fiát. Tudomására jutott ugyanis, hogy egy éppen börtönből szabadult ultra 50 ezer eurót kínált annak, aki elrabolja a most 10 éves Cristian Tottit.

Az olasz rendőrség a napokban tartoztatott le 46 személyt, az úgynevezett Mafia Capitale, azaz a római maffia kapcsán. A letartóztatottak egyike mesélt az ügyről, aki azt is elismerte, hogy a futballista saját pénzén szervezett védelmet a fiának.

Az ügy kapcsán kiderült, hogy az AS Románál, de a többi olasz klubnál is az ultrák gyakorlatilag a markukban tartják a játékosokat, klubedzőket. A drukkerek követeléseinek a játékosok gyakran eleget tesznek. Így fordulhatott elő az is, hogy évekkel ezelőtt a Bari futballcsapatát szurkolói bűnözők kényszerítették bundázásra.

Totti amúgy a márciusi, AS Roma-Fiorentina Európa Liga-meccs után találták meg, amikor a rómaiak 3-0-s vereséget szenvedtek. A játékosok elismerték, folyamatosan zaklatják őket az ultrák, Daniele De Rossi például egyszer azt üzente nekik: "Csak arra kérlek benneteket, otthon ne bántsatok."

Rovatok