Index Vakbarát Hírportál

A tökös Storckot szereti Mészöly Kálmán

2015. november 13., péntek 14:27

Mészöly Kálmán, korábbi szövetségi kapitány fantasztikus eredménynek tartja a magyar labdarúgó-válogatott Oslóban aratott 1-0-s győzelmét.

"Teljes szívemből gratulálok a csapatnak. Nekik is sikerült az, ami nekünk 1981-ben, amikor 2-1-re nyertünk Oslóban" - nyilatkozott az MTI-nek a 74 éves szakember, akinek irányításával a válogatott éppen a norvégok népstadionbeli 4-1-es legyőzésével jutott ki az 1982-es világbajnokságra. Utóbbi meccsről egy azóta kultikussá vált dokumentumfilm is készült.

A játékosként és szövetségi kapitányként is 61-szeres válogatott Mészöly megjegyezte, a keret, illetve a szakmai stáb körüli hirtelen változások miatt féltette a csapatot.

Kleinheisler László váratlan csapatba állításával kapcsolatban párhuzamot vont Sallai Sándor 1981-es debütálásával. Elmondta: a felnőtt válogatott románok elleni, bukaresti összecsapását megelőzően az utánpótlás együttes éppen a norvégokkal játszott Keszthelyen, a találkozóra megfigyelőként elutazott akkori segítője, Mezey György, akinek a figyelmét felkeltette Sallai játéka. A védő aztán Bukarestben újoncként pályára lépett, a feladata pedig az akkori bálvány, Anghel Iordanescu kikapcsolása volt, amely sikerült is, mivel a mérkőzés vége gól nélküli döntetlen lett.

"A kis vörös gyufaszálas meghálálta a bizalmat, bevallom őszintén, megkönnyeztem, amikor ez a kissrác a góljánál kifutott a kapitányhoz és a nyakába ugrott" - mondta Kleinheislerrel kapcsolatban Mészöly, aki ugyanakkor úgy fogalmazott: ahhoz, hogy mindez így süljön el, nagy szerencse is kellett.

Mészöly Kálmán hangsúlyozta, hogy Kleinheisler szerepeltetésében hatalmas szerepe van a jó szemű másodedzőnek, a világbajnok Andreas Möllernek, illetve természetesen a hatalmas rizikót vállaló Bernd Storcknak.

"Aki ilyet meg mer csinálni, az bátor edző , és a szerencse mellészegődik . Az ilyen palikat csípem, akiben van egy kis tökösség, mert valljuk be őszintén, a futball erről is szól" - mondta Mészöly Kálmán.

A vasárnapi, Groupama Arénában sorra kerülő visszavágóval kapcsolatban a Vasas legendája elmondta: a helyszínen tekint majd meg  a meccset, s nagyon bízik a továbbjutásban, mert akkor a magyar futball anyagilag, erkölcsileg és morálisan elkezdhet kiemelkedni a slamasztikából.

Rovatok