Index Vakbarát Hírportál

Storck: Előbb ünneplünk, aztán lejövünk a földre

2015. november 15., vasárnap 22:55

Óriási eredménynek tartja az Eb-kijutást Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki azt is kiemelte, hogy remek felkészülés előzte meg a pótselejtezőket. Mindenki tudta, mi a feladata és hogyan kell kezelni a mérkőzéseket, és mindenki fantasztikusan játszott, értékelt az M4-nek közvetlenül a lefújás után.

A jövőről viszont még nem akart beszélni, előbb ünneplés vár a csapatra, mondta, majd azután jönnek vissza a földre, és akkor lehet majd beszélni a folytatásról.

A pótselejtezők előtt segítőként érkező Andreas Möllerről elmondta, hogy közel áll hozzá, sokat segített neki, és jó hangulatot teremtett, de hatalmas csapatként, Dárdai Pállal, Sallói Istvánnal és Szabics Imrével együtt végeztek remek munkát a selejtezősorozatban.

A norvégok elleni első budapesti gólt szerző Priskin Tamás csak ennyit mondott: „Annyira örülök, hogy még nem tudok mit kezdeni magammal.” A gólt nagyapjának, illetve a múlt héten meghalt Fülöp Mártonnak ajánlotta, a találatot pedig élete góljának tartja. Priskin nagyon boldog volt, és hozzátette, hogy a futballt nem labdatartásra játsszák, hanem gólra.

Király Gábor gyerekeinek üzent a mérkőzés után: „Üzenem hogy holnap iskola, korán kelünk. Valami most véget ért, de holnap valami új kezdődik el. Mindig is jól akartunk teljesíteni, idén ez sikerült.”

Rovatok