Index Vakbarát Hírportál

Kizárt, hogy Franciaország lemondjon a futball Eb-ről

2015. november 17., kedd 15:22

Patrick Kanner francia sportminiszter kizárta, hogy Franciaország lemondaná a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság megrendezését.

A sporttárca vezetője a pénteki párizsi merényletek egyik helyszínénél, a Stade de France-nál tett látogatást, írta az MTI.

„A megélt események miatt megerősített, maximális biztonság mellett fog lezajlani az Európa-bajnokság. Szó sincs arról, hogy leállítsuk ezt a nagyszerű népünnepélyt" - nyilatkozta Patrick Kanner a sajtó képviselőinek. - „A sportnak semmilyen esetben nem szabhat gátat a terrorizmus" - szögezte le.

A miniszter egyúttal arra biztatta a szurkolókat, hogy ne féljenek.

„Bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk biztonságossá tenni stadionjainkat, és a tanulságok levonásával még messzebb is megyünk" - utalt arra, hogy pénteken a terroristák a biztonsági emberek lélekjelenlétének köszönhetően nem jutottak be a Stade de France-ba - ahol a francia és a német válogatott mérkőzött egymással -, így annak környezetében robbantottak.

Azt mondta, csak a vizsgálatok deríthetnek fényt arra, hogy pénteken „a terroristák megpróbáltak-e bejutni a stadionba", de szerinte az ember nem járkál „három hatalmas bombával a testén csak azért, hogy elszigetelten felrobbantsa magát".

„A lehető legtöbb franciát le akarták mészárolni" - vélekedett Patrick Kanner, aki maga is ott volt a lelátón.

Christiane Taubira igazságügy-miniszter a dolgok csodálatos alakulásának nevezte, hogy sikerült elkerülni a mészárlást, és a robbantó dzsihadisták mellett csak egy áldozat volt a stadionnál.

Az Eb-t jövőre június 10. és július 10. között rendezik tíz stadionban, Lille-ben, Lensban, Párizsban, Saint-Denis-ben, Saint-Etienne-ben, Lyonban, Bordeaux-ban, Toulouse-ban, Marseille-ben és Nizzában.

Rovatok