Index Vakbarát Hírportál

A BL-győztes csatár leborul Dárdai előtt

2015. november 19., csütörtök 08:15

A Bundesliga negyedik helyén álló Hertha BSC a kiesés ellen harcoló Hoffenheimet fogadja a hétvégi fordulóban.

Az elefántcsontparti csatár, Salomon Kalou a Hannovernek mesterhármast lőtt az előző körben, most pedig elmesélte a Kickernek, minek köszönhető a jó formája.

Már most, 12 forduló után hétgólos ugyanis, míg a legutóbbi évadban összesen hatszor volt eredményes. Emellett a Német Kupában háromszor talált be, és decemberben Nürnbergben már a legjobb nyolcért játszanak.

„Az volt a kulcs, hogy a nyári felkészülést el tudtam végezni a csapattal, és most már ráéreztem a Bundesliga ritmusára is, mit kell tennem ahhoz, hogy jó legyek. És persze ott van Dárdai Pál is, akivel feszegetjük a képességeim határait. Őszinte és kemény ember, aki nyíltan elmondta, hogy többet vár tőlem. Agresszivitásban, harcban egyaránt. Az őszinteség juttathat előrébb egy csapatot. A látszatharmónia nem egészséges, a futballban nem lehet elérni vele semmit" - magyarázta.

Kalou már a nyáron azt mondta, hogy a magyar edző keményebb, mint Mourinho, legalábbis az alapozás alatt.

A 30 éves csatár BL-győztes volt a Chelsea-vel, de tavaly szembetűnő volt a lassúsága, és akkor még leginkább egy csatárral előretolva küzdöttek a berliniek. Míg Dárdai a nyáron megszerezte Vedad Ibisevicet, akivel jól kiegészítik egymást. Igaz a bosnyák a három legutóbbi meccsen eltiltása miatt nem kaphatott szerepet.

Rovatok