Index Vakbarát Hírportál

Nem szégyellem magam, mert nyertünk 1-0-ra

2015. november 23., hétfő 09:33

13 forduló után 23 ponttal a negyedik a Hertha, a legszebb berlini álmok váltak valóra.

A Hertha BSC továbbra is őrzi előkelő pozícióját a Bundesligában, negyedik, BL-selejtezőt érő helyen állnak, miután vasárnap egy öngóllal 1-0-ra megverték az utolsó helyen szerénykedő Hoffenheimet.

Az öngól egy beívelés után egy hatalmas hóvihar kellős közepén volt még az első félidőben, amikor lényegesen jobban játszott a Hertha, mint a másodikban.

Dárdai Pál még mindig nem számíthatott a bosnyák Vedad Ibiševićre, akinek hárommeccses eltiltása most járt le, a szombati, Bayern München elleni rangadón már ott lehet a csatársorban.

A magyar szakvezető tömören értékelt, amiben kifejtette, a válogatott szünet miatt nem volt egyszerű a felkészülés.

„Azért nem szégyellem magam, mert 1-0-ra nyertünk. A játék nem volt jó, de a győzelmünk nem érdemtelen. Nehéz meccs volt, mert a körülmények is nehézzé tették, hosszú labdákkal eleve nem játszhattunk. Az 1-0 az edzőnek mindig jobb, mint a nézőknek.”

A színvonalról sokat elárul, hogy egyik csapat sem találta el a kaput, természetesen Polanski öngólját leszámítva. A Herthának ezen kívül egy kaput nem találó lövése volt, a riválisnak ellenben hét.

A Hoffenheim egy öngóllal egyenlíthetett volna, de a 92. percben Brooks lábáról centikkel a bal oldali kapufa mellé ment a labda.

Szombaton a rekordokat halmozó Bayern München a rivális, Dárdai másodszor kerül szembe Pep Guardiolával. Az előző meccsükön, áprilisban csak 1-0-ra nyertek a bajorok.

Rovatok