Index Vakbarát Hírportál

Suárez Messi és Neymar nélkül lőtt mesterhármast

2015. december 17., csütörtök 13:30

A Barcelona a klub-világbajnokság elődöntőjében a kínai Kuangcsou Evergrandét 3-0-ra verte Luis Suárez góljaival.

A Barcelona nem a legerősebb csapatával áll ki, Neymar a padon kapott helyett, Lionel Messit pedig be sem nevezték, mert vesegörcsei miatt nem vállalta a játékot.

Suárez azonban nélkülük is megvolt, gólpasszra sem volt szüksége. A 39. percben Rakitic távoli lövését még védte a kapus, de Suárez mindenkinél gyorsabban eszmélt, és a kipattanót a kapuba tette.

A kíniak ekkorra már elveszítették egyik játékosukat, Cou Cseng sokkoló sérülést szerzett, a 33. percben Dani Alvesszel ütközött, természetellenes pozícióba csavarodott a lába.

A Barca a második félidő elején növelte előnyét. Az 50. percben Suárez megint jó ütemben lépte át a védősort, majd Iniesta indítását mellre véve bekotorta a labdát.

A 67. percben már mesterhármasnál járt az uruguayi csatár, a Barca Munír buktatása miatt jutott büntetőhöz, amit Suárez simán bevágott.

Suárez a klub-vb-ki történetének második játékosa, aki mesterhármast rúgott a tornán. Korábban Pelének sikerült ez még 1962-ben.

A Barcelona az argentin River Plate-tel játszik majd a döntőben.

Rovatok