A Ferencváros 20 éves kulcsemberének kanyargós pályafutásáról nemrégiben írtam egy cikket, amiben feltettem a kérdést: vajon, hány Nagy Ádám veszett el eddig a magyar futballban az edzők dilettantizmusa miatt. És csak utána jutott eszembe: vajon, hány edző veszett el, akik esetleg látták a jót a rosszal szemben, de eltiporták őket, ellehetetlenítették, ezért feladták. A Nagyot megmentő Wágner-ikrek szerencsére nem hagyták magukat, konokul és kérlelhetetlenül kitartottak szakmai meggyőződésük mellett.

Ferenczi Attila edző könyvét a kezemben tartva jutott ez a gondolat eszembe. Ferenczi Attila sem adta fel soha, amikor a magyar futballstílus elvesztését kutatta fanatikusan. Megírta Mezeynek, Egervárinak, miben nem ért egyet velük, ütközött a két szakemberrel eleget. Utóbbi mindig a feltételrendszer hiányára vezette vissza a hazai futball süllyedését.

Ferenczi most kiadta könyvben azokat a beszélgetéseit, amiket a szakma nagyjaival – Baróti Lajos, Kovács Ferenc, Kalocsai Géza, Varga Zoltán, Verebes József - folytatott, közülük már csak ketten élnek.

A magyar futballkultúra kivégzése címre hallgat a kötet, amiben alaptétel, hogy minden baj forrása a TF-en keresendő, és a követelményrendszer volt a hibás valamint az erőn alapuló szovjet iskola.

A hosszú távú statikus futásokkal ugyanis a kondíció nem lett jobb, mert a futballban a dinamikára van szükség. Cserében elveszett az a stílus, hogy a labdával szedjék fel a kondíciót a játékosok. Így se stílusunk, se kondink nem volt, nem maradt.

Két megállapítás kifejezetten tetszett.

„Úgy tudsz segíteni a legjobban a gyereknek, ha nem ártasz neki. Ha edzője vagy, hanem csak felügyelője, és hagyod játszani”

„Ha egy iskolában a tanár alul képzett, abból jól nem jöhetnek ki a diákok.”

Mindkét idézet Kovács Ferencé, aki az UEFA-kupa döntőjébe jutott a Videotonnal. Egy sztorija is izgalmas. Megnézni az ellenfelet, és abból jó következtetéseket levonni. Neki sikerült ez a PSG elleni meccs előtt. Ő egyszer analizált, francia ellenfele háromszor, de rossz szintézisre jutott.

És talán ez a legnagyobb probléma a stílusvesztésen túl a hazai szakmával. Ha megnéznek egy külföldi edzést, rossz következtetéseket vonnak le belőle. Ha megnéznek egy meccset, az eredményből vonnak le következtetéseket. Nem az okokat keresik, miért alakult úgy.

Bölöni László mesélte egyszer, hogy a nyelvtudás nem lehet az akadálya a külföldi edzéslátogatásoknak, mert olyan közel senkit sem engednek a csapathoz, hogy hallja, mit mond az edző a pályán. Kívülről kell jól felmérni, mit és mikor, nem utolsósorban miért tesznek az edzésen. És ekkor igen könnyű utat veszíteni.