Index Vakbarát Hírportál

Potyával indult Bogdán liverpooli karrierje

2015. december 20., vasárnap 14:39

A nyáron a Liverpoolba kerülő Bogdán Ádám december huszadikán mutatkozott be az angol bajnokságban csapatában. Három és fél év után kapott ismét lehetőséget a Premier League-ben.

A belga Mignolet vádlisérülése nem jött rendbe, egyébként sem volt jó formában az utóbbi időben.

A magyar válogatott kapusa ezért megkapta az esélyt a fél háromkor kezdődő meccsen, de már a második percben, az első watfordi szöglet után gólt kapott. Nem volt különösebben nehéz labda, két méterre a vonaltól kellett felnyúlnia érte, lepattintotta, de Aké kirúgta a kezéből, mielőtt megfogta volna, és így rögtön hátrányba került a Liverpool.

A sokadik visszajátszás után sem lehetett eldönteni, hogy birtokolta-e, és akkor szabálytalanul rúgtak oda a kezéhez, de inkább úgy tűnt, hogy nem birtokolta a labdát, és Clattenburg játékvezető helyesen ítélt.

A 16. percben kapta a másodikat Bogdán, akkor Ighalo lerázta magáról Skrtelt egy futóverseny után a jobb oldalon, és kiszorított szögből tökéletesen lőtte a hosszú sarok felé, és a jobb kapufa tövére, majd a kapuba a labdát.

A végeredmény 3-0-s Watford győzelem lett, Bogdán a harmadik gólban nem volt benne. 

A 28 éves Bogdán annyit írt a facebookon, hogy szörnyű érzés, hogy nem az az eredmény született, amire vártak. A szurkolókat ugyanakkor dicsérte, ők ellenben elég keményen kiosztották nemcsak őt, de például Skrtelt is.

A német edző, Jürgen Klopp egyértelművé tette, fognia kellett volna a labdát, de kiejtette. Hozzátette, az ilyen eseteket azonban le szokták fújni. Bírálta viszont csapata reakcióját, ahogy a hátrányt kezelte.

Rovatok