Index Vakbarát Hírportál

A Juve kiharcolta a döntőt az elgyengülő Real ellen

2015. május 13., szerda 23:18

2-1-es olasz vezetésről indult a második BL-elődöntő visszavágója, a Real Madrid már 1-0-val is bejuthatott volna. Félidőben még megvolt ez az eredmény, de aztán minden szétesett, a Juve egyenlített, és könnyedén meg is tartotta a kedvező eredményt a végéig. Juve-Barca BL-döntő lesz június 6-án.

A Real 1-0-val továbbjuthatott volna, és így is kezdődött a meccs, mindent megtettek Ronaldóék azért az egy gólért. Bale tökéleteset fejelhetett, de föléstukkolt, majd Benzema csinálta meg magának nagyon ügyesen a ziccert, de iszonyúan fölédurrantott.

A Juve távoli lövésekig és szögletekig jutott, de nem lett egyikből sem semmi. Szűk 20 perc telt el, amikor James ment be a büntetőterületre, és Chiellini valamilyen megmagyarázhatatlan okból egyszerűen belerúgott hátulról, sőt, el is lökte.

Ericsson játékvezető befújta a büntetőt, Cristiano Ronaldo meg behelyezte, 1-0. Az előző kettőt kihagyta, zsinórban három már ciki lett volna.

Ezzel a Real lett a továbbjutó, ám továbbra is támadásban maradt, és elég könnyen került helyzetbe. Cristiano Ronaldo viszont túl önzetlen volt, amikor az utolsó védőt is elküldte egy visszacsellel, ám rosszul adott be, majd Bale lőtt mellé.

A szünetre meg lehetett volna a 2-0, de ez elmaradt, úgyhogy vékony előnnyel mentek pihenőre a hazaiak.

A fordulás után Marchisio nyitott egy éles lövéssel, ami éppcsak mellément, majd Marcelo válaszolt egy ugyanilyen kísérlettel.

A Real nagyjából kézben tartotta a meccset, egy szöglet után mégis egyenlíteni tudott a Juve. Ramos nem futott ki, Pogba a középre vágott labdát visszafejelte Moratához, aki át tudta venni, lerúgta a földre, ahonnan a kapuba pattant a labda, 1-1. Casillas fénykorában védi annak a Moratának a lövését, akit a Real múlt nyáron adott el a Juvénak, mert nem tartott rá igényt. A fiatal spanyol az első meccsen is gólt szerzett, vagyis úgy verte ki excsapatát, mint Fernando Morientes 11 éve.

A Real azonnal megindult a 2-1-ért, és

Bale egyedül eldönthette volna nem hogy a meccset, de az egész továbbjutást is.

Először mellélőtt, aztán egy tökéletes keresztlabdát úgy 3 méterről föléfejelt, aztán távolabbról lőtt mellé. Egyszerűen semmi nem sikerült neki, de inkább mondjuk azt, hogy pocsékul koncentrált.

A Juve meg mintha felszabadult volna a sok kihagyott Real-helyzet után, előbb Marchisióval dönthette volna el a meccset, majd Pogbával.

Marchisio egy egészen nagy ziccert hagyott ki, illetve Casillas remekül találta el, hogy a középpályás a bal alsóra fog helyezni, majd Pogba vette célba a bal felsőt úgy 14 méterről, de Casillas ezt is simán fogta, kétszer is meccsben tartotta a Realt.

Az utolsó percek görcsös Real-nyomással teltek, fejesek jöttek és elkeseredett lövések, de egy olasz láb vagy fej mindig odaért. Cristiano Ronaldo helyzetbe sem került, gyenge meccse volt.

A Real nem tudott újítani, 1-1-et játszott, kiesett, a Juventus jutott a BL-döntőbe, a Barcelona mellé.

Real-Juve 1-1

A Juve döntője nagy meglepetés, azt is jelenti, hogy 22 év után sem lesz címvédés a BL-ben.

Óriási elégtétel ez a siker Max Allegri edzőnek, akit egyrészt utáltak a Juve-drukkerek a szezon elején, másrészt csak azért szerződtette a Juve, mert az előző edző felmondott: Antonio Conte azért lépett le, mert nem érezte a BL-hez elég erősnek a keretet, és a vezetőség nem volt hajlandó leigazolni a kiszemelt embereit.

Allegri 12 év után BL-döntőbe vitte a Juventust.

A torinóiak 20 éven belül ötödik fináléjukat fogják játszani, de eddig csak egyet nyertek a négyből, az elsőt, 1996-ban.

A Realra annyit lehet mondani, hogy a szezon végére teljesen elgyengült, Carlo Ancelotti nem tudott semmit kitalálni, miután kidőlt két kulcsközéppályása, Luca Modric és James Rodriguez. Ha utóbbi nem tért volna vissza, valószínűleg eddig sem jutnak, és Modric nélkül ennél tovább nem juthattak.

Könnyen lehet, hogy ezzel a Real le is játszott erre a szezonra, mert ha elmarad az utolsó két kör a spanyol ligában, nekik több meccsük nincs.

A Juve még kettőt játszik a Serie A-ban, amit már hetekkel ezelőtt megnyert, aztán lesz valamikor egy Olasz Kupa-döntője, és június 6-án BL-döntője Berlinben, a Barcával. Akár három trófeát, mindent is elvihet Allegri.

(Ha akarja, itt percről percre visszaolvashatja a Real-Juve eseményeit.)

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó


Real Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) 1-1 (1-0)

Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 79 ezer néző, v.: Eriksson (svéd)
    Továbbjutott: a Juventus, 3-2-es összesítéssel.
    gólszerzők: C. Ronaldo (23., 11-esből), illetve Morata (57.)
    sárga lap: Isco (32.), Rodríguez (44.), illetve Tévez (70.), Lichtsteiner (76.)

    Real Madrid:
   
Casillas – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Kroos, Isco, Rodríguez – Bale, Benzema (Hernández, 67.), C. Ronaldo.
    
    Juventus:

Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Evra – Pirlo (Barzagli, 79.), Pogba (Pereira, 89.), Marchisio, Vidal – Morata (Llorente, 84.), Tévez

Rovatok